Solti László akadémikus, a SZIE rektora: „A jövőnkért dolgozunk”

Befejeződött a Szent István Egyetem 2007/2008-as tanéve, ezt követően a SZIE Szenátusa június 24-i ülésén a Rövid távú Rektori Program (RRP) intézkedéseivel kapcsolatos döntéseket hozott. Mindkét esemény alkalmat szolgáltatott ahhoz, hogy bekopogjunk az egyetem rektorának ajtaján.

R. L. - B. G.

- Rektor Úr, gratulálunk az MTA Agrártudományok Osztálya elnökévé választásához!

- Köszönöm a figyelmességet és várom kérdéseiket.

- Sikerült-e egyetemünkön előrelépni a minőség, átláthatóság, karcsúság és naprakészség követelményei jegyében meghirdetett Rövid távú Rektori Program(RRP) megvalósításában?

- Határozott „igent" mondok, ugyanis a SZIE vezető testületei hosszú előkészítő szakasz után számos operatív intézkedést fogadtak el. Ezek mindegyike előre vinni hivatott azt az egységes folyamattá rendeződő cselekvéssorozatot, amelynek eredményeként - legjobb meggyőződésem szerint - a SZIE az európai tudástérben még inkább megbecsült univerzitássá fejlődik. Fontos, hogy fakultásainkon sikerült megteremteni azt az együttműködésre sarkalló intézményi légkört, amely a változtatásokhoz elengedhetetlenül szükséges. Tudatában vagyunk, hogy a fejlődés csakis szerves, ám nem öncélú változás/változtatás egységére épülhet. S hogy ennek a folyamatnak minden téren, az oktatásban és a tudományban is összhangban kell állnia a nemzetközi követelményekkel éppúgy, mint a hazai szükségletekkel. Saját jövőnkért dolgozunk, azért, hogy hallgatóinknak minél inspirálóbb, impulzívabb és intelligensebb tanulási feltételeket kínáljunk, azokkal is teljesítményre, kreativitásra ösztönözzük őket. A Szenátus az RRP végrehajtása során elsőként az Intelligens tanulási környezet létrehozásának munkaprogramját fogadta el (interjúnk Koósné Török Erzsébet intézkedésfelelőssel a 18-19. oldalon olvasható - a szerk.), a június 24-i ülésen pedig jóváhagyta az ennek részét képező e-learning stratégiát.

- Olvasóinkat azokról az intézkedésekről is szeretnénk tájékoztatni, amelyek az egyetem anyagi, szervezeti, szervezési és működési állapotainak jobbítását hivatottak szolgálni az RRP-ben foglaltak szerint.

- A SZIE nagy hajóhoz hasonlítható, amelyet csak óvatosan és igen körültekintően szabad navigálni, elfordításához elegendő hely és idő szükséges, kapkodni és a kormányt rángatni pedig nem szabad. Az RRP-nek vannak olyan intézkedései, amelyek a kitűzött határidő szerint haladnak, ilyen például az elsőként említett Intelligens tanulási környezet létrehozása. Másokkal kicsit késésben vagyunk, mint pl. a hallgatói vonzerő növelését célzó intézkedés megvalósításával, de már meghirdettük az első alkotótáborunkat. A vagyongazdálkodás megújításához mindenekelőtt megbízható vagyonfelmérésre és hiteles kataszterre van szükség, csak ennek birtokában lehet dönteni a nagyszámú vagyonelem fenntartásával és racionális működtetetésével kapcsolatos teendőkről. A transzparens gazdálkodás létrehozása az egyik legnehezebb feladat, de az intézkedés első javaslatait már megismerhette a Szenátus, ezek megfogalmazott alapelveit szeretném a 2009-es gazdálkodás gyakorlatába ültetni. Az egységes forrásgenerálási háttér biztosításával viszont nem várhatunk a jövő évig. Az átvilágítás során sokan bírálták a karok között is feszültséget keltő korábbi gyakorlatot. Miután most a Szenátus elfogadta a Pályázati Innovációs Központ (PIK) létrehozására kidolgozott javaslatot, azonnal elkezdjük a megvalósítását, hogy eséllyel induljunk a második félévben ki-írandó milliárd forintos nagyságrendű pályázati forrásokért. Az RRP további területein (a közös szolgáltatási tevékenységek szervezeti hátterének módosítása, a közös teherviselés rendszerének kidolgozása) is szorgalmazzuk az egyetemi gazdálkodás irracionalitásainak felszámolását, így például a közteherviselés megkerülését, vagy a párhuzamos struktúrák működését. Az egyetemi központ által nyújtott minden szolgáltatás be lesz árazva. A felhasználó tudja, hogy semmi nincs ingyen és mindennek, például a könyvtári- vagy az informatikai szolgáltatásoknak is ára van. Ugyanakkor azonban ezeket az alapszolgáltatásokat egységes, egyetemi szintű rendszerbe kell foglalni, hiszen elképzelhetetlen, hogy a különböző karok egymással nem illeszkedő levelezőrendszert vagy eltérő könyvtári katalogizálást használjanak. A képzési kínálat tisztázásával és a párhuzamosságok felszámolásával csak igen óvatosan lehet előrehaladni, mivel egyik karunk sem kerülhet a másik miatt hátrányos helyzetbe, és az sem lenne szerencsés, ha az egyetem szervezeti egységei egymás versenytársai volnának. Nekünk a külső vetélytársakkal kell versenyeznünk. Országosan 71 felsőoktatási intézmény ambicionálja, hogy átmenjen az „élet vizsgáján" és akkreditálják. 2010 táján azután minden szak- és szakirány újból akkreditálásra kerül, s majd a tények beszélnek.

- Rektor úr pártolja végzettjeink pályakövetését, a karrierpályák feltérképezését?

- Az élet, a gyakorlat a legjobb, legmegbízhatóbb kritikusunk. Sokba kerül, ha nem, vagy csak felületesen figyelünk rá. Ezt elkerülendő, az idevonatkozó információk gyűjtését és elemzését végző karrieriroda megalakítását már elkezdtük, ami egyébként is törvényi kötelezettség. Várhatóan az első eredmények már a következő tanévben jelentkezni fognak.

- A most „beköszönt" energia- és élelmezési válság, természeti katasztrófák vajon nem írják-e felül egyetemünk fejlesztési stratégiáját, eddigi tudományos és képzési terveit?

- Véleményem szerint nem, amiben szerepe van az annyit kárhoztatott, azonban most az egyszer mégis szerencsés kényelmességünknek - mi ugyanis soha nem töröltük le magunkról az agrárjelleget. Részben azért, mert sokan nem fogadtuk el azt az utóbbi években sokszor hallott érvelést, miszerint a mezőgazdaságban foglalkoztatottak egyre csökkenő száma, valamint az ágazatnak a GDP-ből való ugyancsak szerény részaránya miatt az agrárképzés már a múlt relikviája. Ez a gondolat bizony nem volt megalapozott és kiérlelt, hiszen az élelmi-szer hirtelen stratégiai cikké változott, s a rossz ízű viták gyorsan elültek. Tanulság azonban több is akad, amiből csak egyet-kettőt említenék. Például azt, hogy előre-haladásunkat nagyban akadályozza, ha szakmai, agrárgazdasági kérdésekről, mondjuk a szövetkezésről és a szövetkezetekről emóciókra, s nem a rációra hivatkozva ítélkezünk. Egy ilyen kérdést elemezve nem kizárólag a szocialista rendszer rossz emlékű, erőszakos kollektivizálására, hanem a mezőgazdasági mintaországnak tekintett Dánia évszázados és eredményes szövetkezési hagyományaira is gondolni kell. Figyelmet érdemel továbbá, hogy mára újabb diszciplínák kerültek a „mezőgazdaság" fogalomkörébe (tájgazdálkodás, vidékfejlesztés, alternatív energiaforrások, stb.).

- Az elmondottakból melyek a ránk is érvényes konklúziók?

- Helyértékén becsülendő, hogy miközben az egyetemi integráció folytán hat karból álló univerzitás alakult ki, mégsem szakítottunk a korábbi tudásbázisban gyökerező agrárkötődéssel. Tartalmi tekintetben pedig elmondható, hogy Magyarország kőolajvagyona a mezőgazdaság: a termőföld, az éghajlat, népünk tehetsége, agrárkultúránk, agrárcivilizációnk megannyi értéke. Amelyek, ha jól sáfárkodunk velük, nagyban hozzájárulhatnak az ország emelkedő pályára állításához. Az agrároktatás legjobb programja pedig nem is lehet más, mint építeni értékeinkre, becsülni és meghaladni nagy elődeink eredményeit. Egyetemünk presztízsét, tekintélyét növeli, ha az eddigiekhez hasonlóan, a jövőben még inkább olyan szakembereket nevelünk, akik képesek tervezni és hasznot hozóan működtetni a több tízmilliós gépeket, emellett eligazodnak és másokat is eligazítanak a gazdaság, az ökonómia, az élővilág és a társadalom „rejtelmeiben".

- Rendelkezünk-e a most ismertetett pozícióból értékelhető tapasztalatokkal a lineáris képzésről?

- Már ma is sok kritika éri ezt a rendszert és kétségtelen, hogy egyes bírálatoknak van is alapjuk. Sokan például kétségbe vonják hatékonyságát a kissé merev, ám nálunk köztudottan sikeres úgynevezett porosz iskolarendszerrel szemben. A bírálók azzal érvelnek, hogy az USA is az európai térségből importálta szürkeállományát, vezető tudósait, köztük számos magyart. Emellett a lineáris képzés „szült" néhány máig megválaszolatlan gondot is. Például mi lesz az összes hallgatólétszám mintegy 65 százalékát kitevő BSc diplomás sorsa a munkaerőpiacon? Nagy kérdés továbbá, vajon mennyire szolgálja a természet és társadalom jobb megértését, a folyamataiban történő eligazodást, ha a felsőfokú képzést a prakticizmus jellemzi, éppen a legfogékonyabb, 18-24 éves élet-korban?

- Mi jellemzi egyetemünk nemzetközi kapcsolatait?

- A nyitottság, hiszen EU-tagországként, a globalizálódó XXI. század idején nem is lehetünk magunkba zártak. Mindent ide kell hozni a világból, ami jó és hasznos, minél több hallgatónk fordul meg külföldön, annál jobb. Mindenkinek látnia kell, másutt „mi van". Az már nagyobb feladat, hogy vándoréveik után sikerüljön meggyőzni őket: jöjjenek haza és itthon hasznosítsák tehetségüket. Egyszóval azt képviselem, amit a magyar tudomány nagyjai mindig is vallottak.

- Hogyan szolgálhat lapunk, miben jelöli meg mostani feladatait?

- A sajtó azzal és akkor segít, ha felelősséggel és hozzáértéssel végzi munkáját, hitelesen tájékoztat és orientál is. Fontos szerepe van a demokratikus intézményi légkör ápolásában. S persze az új és értékes gondolatok, terveink és tetteink megismertetésében, megvitatásában és a pártoló légkör kialakításában éppen úgy, mint nemes intézményi tradícióink megőrzésében.