Nyílt sisakkal - beszélgetés Bosánszky László növényvédelmi üzemmérnökkel

(M. I. - R. (R.) L.)

- Mi tagadás, kissé még büszkévé is tesz, hogy megkerestek. Amúgy a SZIÉ-vel eleven kapcsolatom van, de hát ez nem rólam szól, hanem a szakmáról. Szóval, sok mindent csináltam már életemben, de szociológiai vizsgálatnak még nem voltam se tárgya, se alanya. Így kíváncsian várom a kérdéseiket.

- Minket Bosánszky László a növényvédő üzemmérnök, a szaktanácsadó életútja, s ezen szálak egymásba fonódása érdekel. Hogy a szót szóba ne öltsem, rögtön rá is kérdezünk: mit csinál most, mivel tölti az idejét, mert úgy tudjuk, nyugdíjban van.

- Azok közé tartozom, akik meggyőződéssel vallják, van megbecsült múltjuk. Értékes, tettre kész jelenük, és alakítható jövőjük. Nem hogy nem unatkozom, hanem annyi dolgom van, mint soha korábban. Az egészséges élelmiszerellátás növényvédelmi, biztonsági feladat is, növényvédelmi szaktanácsadóként bőven van munkám. A magam gyönyörűségére pedig tubarózsát és íriszt nevelek, amely lelket gyönyörködtető élmény.

- Beszéljen nekünk a szaktanácsadó „jellemzőiről"!

- A szaktanácsadó - a maga elvontságában - olyan szereplője a mezőgazdaságnak, aki tanult, sokoldalúan képzett specialista, széles körű ismeretei vannak valamely agrárágazatról, de informált a piacokról, s persze, az agrárpolitikáról is. A szaktanácsadó - jogállását tekintve - lényegében vállalkozó, aki újabban az ország bármely részén köthet szerződést, a szolgáltatásait igénylő termelőkkel. Vagyis a piacon van, s ott „mérettetik meg". Szakmai megbecsültsége tehát közvetlenül eredményfüggő.

- Ám ki a „jó" szaktanácsadó", de úgy is kérdezhetjük, hogy milyen a „jó" szaktanácsadó?

- Jó szaktanácsadó az, akivel a partnerei elégedettek, s az eredményei igazolják a hozzáértését. S ehhez persze még - igazán nem szószaporításként - hozzátehetném, ami amúgy természetes is, hogy tudniillik valaki csak úgy és akkor lehet ezen a pályán is sikeres, ha szereti, amit csinál. Azonosul munkájával, újabb és újabb utakat keres, innovatív, sikerre orientált stb. Volna még néhány dolog, de én bizony már kicsit restellem. Még rátartisággal vádolhatnak. Pedig nem magamról beszélek, hanem ismérvekről, követelményekről.

- Mi csak megköszönni tudjuk a gyakorlat, a valóság „üzenetét", az összegyűlt értékes tapasztalatok megismertetését. Hiszen itt, az egyetemen minden erről szól - a felhalmozott tudás továbbadásáról, és gyarapításáról.

- Meggyőztek.

- Akkor hát ...

- A mondott ismérvekkel egy sorban kell említeni az intelligenciát is, amely önmagában még nem elég a sikerhez, nem garantálja az eredményt, de a helytállás elengedhetetlen feltétele.

Gondot okozhat, ha a szóba hozott kritériumok, követelmények nem mindig vannak együtt, vagy megfelelő „összetételben". Tekintve, hogy legtöbbször a szakértelem-deficit akadályozza egy gazdaság gyarapodását, és ezért a szaktanácsadó - tegyem most már hozzá: a „jó szaktanácsadó" - . nélkülözhetetlen szereplője a mezőgazdálkodásnak.

- Szóba került, hogy a „jó" szaktanácsadó nem kerülheti meg, hogy véleményt formáljon a mezőgazdaság helyéről és szerepéről, gondjairól, s az azok megoldásával kapcsolatos elképzelésekről.

- Azokkal értek egyet, akik meggyőződéssel vallják, hogy Magyarország sanyarú pénzügyi- gazdasági helyzetéből a mezőgazdaság jelenti a kiutat. Rendelkezünk az agrárcivilizáció legtöbb örökölt és általunk felhalmozott tényezőjével. Elsőrendű feladatunk - egyebek között - becsülni és óvni a földet, s ésszerűen élni a termálvíz-kincsünkkel stb. Ma már a „kívülállók" is tudják, hogy a mezőgazdálkodás a legkomolyabb nemzetgazdasági, össztársadalmi és tudományos tevékenység, illetve feladat, viszont az egyéni ambíciókhoz állami garanciának kell - véleményem szerint - társulnia.

- Mondana idevágó példát?

- Többet is. Jót tenne az ügynek, ha az agrártámogatást csak azzal a kritériummal folyósítanák a termelőnek, ha szakképzett vagy ennek híján munkáját szaktanácsadó bevonásával végzi. Így ellenőrizhető lenne a különböző forrásokból származó támogatások indokoltsága és felhasználása, ráadásul egymásra építő felei, partnerei volnának a szaktudás és a tulajdonlás. Átgondolandónak látom a piacvédelmet, annak modern, az EU-ban bevett formáit, az áruház-építési gyakorlatát, általában a kereskedelempolitikát. Ami persze nem jelentene a Shengeni elveknek ellentmondó magatartást, hanem éppen a gyakorlat ránk szabását.

- Mondana példát szűkebb szakterületére vonatkozóan is?

- Hogyne. A piacra jutás elemi követelménye az élelmiszerek természetes vagy mesterséges toxikus anyagoktól való mentesítése, a korszerű termelési kultúrák elterjesztése. Ehhez képest igazán nem tartom szerencsésnek, hogy nincsen államilag ellenőrzött fóruma a szaktanácsadóknak. S meg kell mondjam, nem volt rossz az a gyakorlat, hogy a nagy gyárak időnként meghívták a növényvédő szakembereket áruválasztékuk bemutatására. Az információra ugyanis nélkülözhetetlen szükség van. Azok a mi területünkön is a „kemény árunak" minősülnek. Az ilyen konzultációk alkalmával a vendégeknek, ha ebéddel is kedveskedtek, az még igazán nem jelentett korrumpálást. Persze tudjuk, naponta elmondjuk: a kapitalizmusban nincsen ingyen ebéd. Csakhogy ez a frappáns mondás lehet életszerűtlen, ha az ésszerű, kölcsönösen előnyös kapcsolatok felszámolását jelentené.

- Akkor mi a teendő?

- Nem szabad tolerálni azt a szemléletet, amely még eltűri a növényvédő szerek dilettáns használatát, vagy használatuk teljes és értelmetlen mellőzését. Mert ennek tudható be, ha „bevizsgálásokkor" az itthoni, vagy az import vagy export árukban (az importált narancsban, illetve az itthon termelt paradicsomban) méreganyag többletet találnak. Vagy kémiai védekezés hiányában mérgező (pl. fuzáriumos) gabona terméket hoznak fogalomba. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: be kell tartani a szabályokat; a receptkönyvet, a naplóvezetést, és minden rendszeresített dokumentációt az előírások szerint kell alkalmazni. Én úgy látom, hogy az egészséges élelmiszer-ellátás lelkiismereti és felelősségi kérdés is. Olyan bonyolult feladatsorról van tehát szó, amely egyszerre igényli a szakmai erők összeműködését, s nem nélkülözheti az állam ellenőrző, koordináló, támogató szerepét, tekintélyét, jelenlétét sem.

A piac és a növényvédelem rendszabályainak megszegésére mondhatom példaként a méregkezelt paprika esetét, amelyet idő előtt leszedtek, mert éppen jó áron volt értékesíthető, mit sem törődve a fogyasztók érdekeivel, egészségével.

*

Bosánszky Lászlót történelmi családjának története is alakította. Jól tudja a leckét: az eredmény számít, a kudarcot meg felesleges magyarázni. Más területről véve a példát, „Szent György napkor, kihajtáskor, bárki pásztor; Mihály napkor, behajtáskor az a pásztor, aki számol". Kutyabőrén valamely őse nyitott rostéllyal dacol az idővel. (Tőle tudjuk, ez az ábrázolási forma a született kitűnőségeknek járt.)