Ipar, kereskedelem és pénzügy Gödöllőn a két világháború között (részlet)

RÉTI (LANTOS) LÁSZLÓ

I. A helyi gazdaság

I/3. A helyi társadalom szerkezete

A nagyközség lakóinak (11.825 fő) 41,6%-a volt aktív (effektív) kereső. Az aktív keresők (4.989 fő) 21,2%-a (1.060 fő) más forrásban 25-26%-a a mezőgazdaságban dolgozott. (Fél évszázaddal előbb ez a mutató még 40% volt.) A parasztbirtokok kevés földet műveltek, elaprózottak voltak. A község területének 2/3-án (10.756 kh-on), más adatok szerint 10.660 kh-on a Koronauradalom rendezkedett be. (Ebből 7.450 kh szántóföld, 604 kh rét, 1.338 kh. legelő, 1.268 kh. szőlő, kert, gyümölcsös volt.) Az uradalom tehenészetet tartott fenn, sertést és juhot is nevelt. A XIX-XX. sz. fordulójától a Korona látta el Gödöllőt tejjel. Versenysúlya, piaci erőfölénye elől "menekült el" Rákosligetre a Gödöllői Tejszövetkezet, amely 1937-ben már 300 ezer liter tejet forgalmazott, s 76 kereskedővel állt üzleti kapcsolatban; kései kísérletnek bizonyult arra, hogy egyféle tőkefelhalmozás elindítója, vonzásközpontja legyen. A Korona 1943-ban leállította a tej házhoz szállítását, s az így keletkezett hiányt a kisparasztok, az erdész tehéntartók, a vonatozó ikladi asszonyok, s a valkói szállítók együtt sem tudták kielégíteni.)

Számottevő földje cca. 400 kisgazdának volt. Közülük egyetlen egy birtokolt 30 kh-t, 20-22-en 15-18 kh-t műveltek, míg a többiek 1-2-3 kh-on dolgoztak. A középparasztinak csak erős jóindulattal mondható (15-30 kh-t művelő) gazdaságok földterülete együttesen sem érte el a 400 kh-t. A kis- és törpebirtokosok a művelhető földterület 33,49%-án = 3.620 kh-on próbáltak megélni. Az inkább gyönge, mint jó minőségű földön gazdálkodók eladásra szánt terményeiket kisebb részben a község szabott időben tartott piacán, meghirdetett országos vásárain, főként azonban a fővárosban igyekeztek értékesíteni. A helyi piac árukínálatának és áruválasztékának a jelentősége az állami hadigazdaság okozta hiánygazdaság éveiben megnőtt. A termelők terheit (ekkor) súlyosbította, hogy az élelmiszerek bonyolult "szorzókkal" meghatározott, egyre kiterjedtebb körét (pl. húst, zsírt, tejet stb.) maximált áron értékesítették (adták el az állami felvásárlóknak) A közélet iránt érdeklődő gazdák a Gazdakörben vitathatták meg az őket foglalkoztató kérdéseket, hetente legalább egyszer. A Gazdakör inkább szakmai fórum volt, semmint jól szervezett érdekképviselet.

A gödöllői agrártársadalom mobilitási hajlamára, illetve aktivitására vet némi fényt Farkas György adatsora, aki úgy találta, hogy az 1925/26, 1929/30-as tanévben a premontreiek gimnáziumában tanuló 360 IV.-VIII. osztályosok 0,5%-a "középbirtokos", 50%-a "kis-birtokos", 1%-a pedig napszámos családból érkezett. Vagyis az idő haladtával sem módosult, inkább - társadalmi súlyához képest - alacsony szinten stabilizálódott a földművelők gyermekeinek a száma és aránya - legalábbis a premontrei gimnáziumban. A társadalmi struktúrában fontos helye volt az ipari, ez esetben kisipari népességnek. A község lakosainak 12%-a, s az aktív keresők (748 fő) l4%-a már - miként erről dolgozatunk II. fejezetében szó lesz - az iparban kereste kenyerét. Ebben a szektorban, a működő vállalkozások 70%-ában a mester egymaga dolgozott. Mindössze három mestert tartottak nyilván, akik 6-10 főt alkalmaztak. A kisipar Gödöllőn nem volt domináns szereplője vagy egyedüli vonzásközpontja a helyi gazdaságnak. Folyamatosan modernizációs válságtól szenvedett és "hiányok" emésztették. A szektor jövedelmi viszonyai - legáltalánosabban szólva - a piac folyamatosan változó helyzetétől, közelebbről nézve az érdekelt szereplők (mesterek, segédek, tanulók) "pozíciótól" stb. függően az országos trendhez hasonlóan alakultak. A segédek 83%-a (1938/39-ben) havonta cca. 80 P-t keresett. Az iparosok többségének adóalapja, erős szórással, évi l.000 P. körül mozgott. A kisiparosság meglehetősen jól szervezett, ám - mint kollektívum - inkább polgáriasuló, mint polgári jellemzőket hordozott. A mesterek, miként (a már idézett Farkas György kimutatta) számos körülményre tekintettel orientálták utódaikat a pályaválasztásban. A gödöllői minorita gimnázium tanulói (meghatározott körére kiterjedt vizsgálatok szerint) 1917/1918-ban a diákok 21%-a, 1921/1922-ben 17%-a, az 1925/1926-os, valamint az 1929/30-as tanévben pedig 9,8%-a volt iparos család gyermeke.

A kisiparosság megkísérelte műszaki, technikai lemaradottságának az enyhítését, társadalmi téren pedig a helyi államigazgatás gyámkodásából történő kiszabadulást. Helyzetének a szüntelen stabilizálására figyelt, nem tett kísérletet a helyi társadalom kialakult-kialakított struktúrájának megbontására. Hiányérzetét panaszokkal, petíciókkal kompenzálta.

A gazdaság exponált szektora volt a kereskedelem, amely piacokon, heti és országos vásárokon (ezekből Gödöllőn négy-négy volt hetente, illetve évente), valamint állandóan működő, (üzlet)helyiséghez kötött boltokban folyt. Sajátos forma volt a felvásárló kereskedelem, amikor a vevő egyféle árut vásárolt, s adott el közvetlenül a fogyasztónak, vagy a kereskedőknek. A statisztika - okkal, gyakran a "kereskedő" címszó alá rendezi a pékeket, sőt a henteseket (ez utóbbiakból Gödöllőn 11 volt), a vendéglátókat, ennél fogva a kizárólag készáru forgalmazást végző kereskedők számát időigényes feladat kibogozni. (Erre figyelemmel említjük meg, hogy Magyarországon 1920-ban 120 ezer, 1930-ban 224 ezer kereskedőt tartottak nyilván.) A hiteléletben dolgozók nélkül a tulajdonképpeni kereskedők száma 75 ezer (1920), illetve, 83 ezer volt (1930). Más források Magyarországon (1930-ban) 53.177 kereskedőről szólnak, alkalmazottaik száma 52.185-re rúgott.

Gödöllőn 1932-ben 105-en, 1938-ban 273-an dolgoztak, mint aktív keresők a kereskedelemben; a lakosság 2,2%-át, az aktív keresők 5,4%-át adták. A kiskereskedők engedélye bolthoz kötött, közvetlenül a vásárlók kiszolgálására felhatalmazó jogosítvány volt. A fűszer- és csemegeüzlet valamilyen típusváltozatára szólt, vagy festék és vasáru, illetve készruha és cipőkereskedésre vonatkozott. A források néhány nagykereskedőről is tudósítanak, például a szén és faüzletben, s Oláh István révén a szeszforgalmazásban is. A "nagy" jelző a jogosítvány típusát, és nem a vállalkozás nagyságát, méretét minősítette. A nagykereskedők a kiskereskedőkkel voltak üzleti partnerek. (Nem a fogyasztókkal.) Adatközlőnk, (a most 80 éves N. K.), megerősíti a szakirodalomból ismert tényeket, hogy ti. az átlag nagyságú kiskereskedelmi boltban egy önálló, azaz iparengedéllyel rendelkező kereskedő, egy családtag, rendesen a kasszát kezelő feleség, 1-2 segéd, és egy tanuló dolgozott. A segédek és a tanulók havi bére az 1930-as években egyaránt 30 P körül volt. Az "első segéd" évente 3-500 P-t keresett, évente 10%-kal többet, s évi egyszer, rendszerint karácsonykor, egyhavi jutalmat is kapott. Az ilyen vegyes bolt árukészletének értéke 550-1.000 P volt, forgalma is cca. ugyanekkora tételt tett ki - havonta. A minden rárakódottságtól megtisztított haszon a forgalom értékének 10%-a lehetett. Csak kevés kereskedőnek adatott meg, hogy üzletét hitelből bővítse, vagy legalább hasznosítani tudja az időnként adódott kedvező alkalmat (5.) pl. előnyös áron való árubeszerzést. A kereskedők szakmai (civil) szervezetében leggyakoribb téma a "mit", a "hol", a "mennyiért" kérdéskör, valamint az árszabás, az "árösszehangolás", a helyi piaci konkurenciát tompító szándékú "egységesítés" problémája volt. A kereskedelem iránt különféle gyökerű és eredetű gyanakvással élt a közvélemény egy része. Ugyanakkor a "kereskedő" jó modort, szorgalmat, viszonylagos létbiztonságot, elérni érdemes státuszt jelentett; presztízse a társadalmi hierarchiában - adatközlőnk tapasztalatokat összegző véleménye szerint - a tisztviselőkét követte és megelőzte a kisiparosokét.

Az anyagi világ három alapvető ágazatában, az iparban, a mezőgazdaságban és a kereskedelemben kereste kenyerét a gödöllői aktív népesség 41,4%-a = 2.103 fő. A település lakóinak 14,8%-a egzisztenciálisan a közszolgálathoz kötődött, s közülük is 61,4% = 983 fő szellemi foglalkozású besorolás kapott, vagyis a községben számottevő szellemi kapacitás koncentrálódott. Az "írástudók" fontos posztokon álltak a közigazgatásban, (a községházán és a járási hivatalban), az oktatásban (így a város alap- és középiskoláiban), az igazságszolgáltatásban (egyebek között a gödöllői járásbíróságon), a bankokban, a gazdaság más helyein és az ún. szabadfoglalkozású pályákon (mint amilyen az orvosi, az ügyvédi, a gyógyszerészi stb. voltak).

Az inkább teljes, sem mint hiányos szerkezetű gödöllői társadalom feltűnő jellemzője volt, hogy a községben 697 nyugdíjast regisztráltak, az egész lakosság 5,7%-át. A nagytőkének - ismereteink szerint - nem volt érdekeltsége, a nagybirtokot az állami Koronauradalom "jegyezte"; ennek a mindenkori vezetője, mint a legtöbb adót fizető jogi személyi képviselője ült a községi képviselőtestületben. A helyi gazdaság és a helyi társadalom (itt bemutatott) struktúráinak vázlatából is egyértelmű, hogy Gödöllő gazdasága paraszti, kisipari és kiskereskedői meghatározottságú, "kispolgári" jellegű volt, s döntően szolgáltatói, fogyasztói funkciókat töltött be, látott el.

A gödöllői lakosság vallási struktúrájának az adott történelmi szituációban volt a tulajdonképpeni fontosságán messze túlmutató és nem túlzás, életbevágó jelentősége. Az 1930-as évek elején a nagyközség lakóinak 63,8%-a r. katolikus, 25,9%-a református, 4,4%-a evangélikus, 2,8%-a pedig izraelita volt. A település zsidósága mélyen integrálódott a helyi társadalomba. Irányában az országosnál is gyűlölködőbb hivatalossággal szemben főleg elvándorlással, "kitörési" kivándorlási szándékkal, házasodási és szülési hajlandóságának az önfelszámolás irányába mutató nullára redukálásával próbált védekezni. Gödöllőnek 1933-ban még 320, jó tíz év múltán, 1944-ben már csak 143 zsidó lakosa volt. Ám nagy hozzáértéssel szerkesztett törvények, hibátlanul működő hivatalok, fegyveres testületek, szervezetek szorították ki lépésről-lépésre, méghozzá gyorsuló ütemben az élet minden területéről; s közben önmagába zárták, feltépték gyökereit, felszámolták jogait, s nagy precizitással végzett adminisztrációtól kísérve kobozták el javait. 1944-ben a már mindenükből kiforgatottak ingóságait is elkobozták, s un. Gyűjtőállomásokra szállították. Ezek vezetőjéül Gödöllőn Gács János állampénztári tanácsost jelölték ki. A hivatalok igen rossz néven vették az így kisajátított javak önszorgalmú dézsmálását. Az elkövetőket 2-3 havi fogházzal fenyegették.

1939-ben már egyetlen zsidó tagja nem volt a képviselőtestületnek. (1932-ben a 21 virilisből négy (18,5%) zsidó vallású volt ; három fő kereskedő, egy pedig ügyvédi praxist folytatott. Adóalapjuk 880-l.000 P között mozgott, vagyis a virilisek középkategóriájához tartoztak.)

Amikor 1942-ben elrendelték az 5 kh-on aluli mezőgazdasági ingatlanok értékesítését, a zsidó tulajdonosok az év szeptemberétől számítva 90 napot kaptak, hogy a rájuk kényszerített önfelszámolás kedvelt módszerét alkalmazva, ők maguk adják el, úgymond "szabad kézből" földjeiket. Gödöllőn összesen 55 tulajdonosról volt szó, földje együtt sem tett ki 14 kh-t. Özv. Hersch Sámuelné tulajdonában 2,6 kh, Hersch Ernőében 1.200 négyszögöl, Spitzer Jónáséban 2,1 kh, Schöntál Sándoréban 410 nsz., Braun Ernő és Glück Miklóséban (együtt) 4,05 kh, Somló Lajoséban 3,2 kh, Rosenfeld Móréban pedig 594 nsz. mezőgazdasági földterület volt. A becsléssel felmért zsidóbirtokok telekkönyvezését rendelettel könnyítették meg, mintegy demonstrálva, befejezett ténnyé avatva a tulajdonosváltás törvényes voltát. A "zsidóktól átvett" mező- és erdőgazdasági ingatlanokra kezelő bizottságokat alakítottak. Megelégedve rögzíthették, hogy a zsidótörvények végrehajtása "minden téren az előre megállapított módon, sőt, sok tekintetben az eredetileg tervezett ütemnél gyorsabban is folyik".

A zsidótörvények elérték a helyi értelmiség megcélzott részét is. Módosították, "fajilag homogenizálták" ennek a csoportnak a személyi összetételét, ami - úgy hirdették - enyhítette a kenyérharcot és új karrierpályákat is nyitott stb. A gödöllői járásbíróság illetékességi területén bejegyzett 40 ügyvédből - közülük 4 gödöllői ügyvéd - 12 főt = 31% törölt tagjai közül a Pest Vidéki Ügyvédi Kamara. (Magyarországon 7.100 ügyvéd praktizált.) A "töröltek" nem dolgozhattak tovább, irodáikat keresztény pályatársaik kapták meg "kezelésbe", ügyeiket is ők folytatták. Ilyen "kamarai gondnok" megbízást kapott dr. Bezsilla István, Hovhanessian első munkaadójának a fia is; dr. Fischer Dezső és dr. Pál Ferenc irodái fölött diszponált. Nyugdíjazták Gödöllő praktizáló zsidó orvosát, aki 35 évig töltötte be hivatalát. A Premontrei Gimnázium 1938-ban 9 tanulóját - az összes tanuló 1,2%-át bocsátotta el "származása" miatt. Sztójai Döme, a német megszállás után kormányra emelt miniszterelnök, tisztában volt az e téren történtek súlyosságával, amikor is rádióbeszédben fordult Amerikába kivándorolt magyarokhoz és kijelentette: hogy "a meghozott és a zsidóságtól nagy és fájdalmas áldozatokat követelő intézkedések", "akár" a tengeren túlra szakadt honfitársaknak is jó esélyt adhatnak a hazatérésre, az itthoni boldogulásra.

Gödöllő társadalma, nemcsak tagolt, "egymásra lapolt", hanem - a megfigyelőnek sem mindennapi Hovhannesian szerint - egymással is távolságtartó, sőt, kasztszerűen elzárkózó, elkülönült csoportok funkcionális összessége volt. Hatékonyan működött az autoriter uralmi forma "gödöllőiesített" "kiadása", az "endreizmus". Endre László és követőinek (nevezzük ezt akár "Endre-udvarnak") világnézeti és politikai ismérvei között kiemelkedő helyen volt a fanatikus, gyűlölködő antiszemitizmus, a hitelvűség szintjére emelt, faji szemléletű sovinizmus, a mindezzel jól megférő odaadó náci barátság, a dühödt antiliberalizmus(-sal társult szelektív, demagóg "nagytőke-kritika"), egyféle "völkisch"-gyökerű, itt-ott romantikába hajló "népiség", továbbá a mozgalmi jelleg, az örökös attakírozás, a célszerűen használt bürokratikus eszközrendszer, s a hatalmi arrogancia, stb. A társadalmi békét egyrészt a törvények, a megtorlástól való félelem, a csendőri és a rendőri egyidejű jelenlét, másrészt a rendszer korlátozott szociális érzékenysége, nem különben a fegyelmezett civil szervezetek garantálták. A civilszervezetek működését erős elkülönültség, gyönge anyagi háttér és karitatív hajlam, gyakran teátrális külsőségek, gyönge gazdasági érdeklődés, erős átpolitizáltság jellemezte. A stabilitás fennállásában óriási szerepe volt a társadalmi struktúrák jellemzőinek, továbbá a különböző, különállóan is rendkívül hatékony ideológiai elemekből felépített politikai propagandának. Mindezekhez társult a III. Birodalom kezdettől fenyegető "barátsága", az ország megszállása. Az eltérő természetű és hatékonyságú objektív és szubjektív feltételek, divatozó eszmei-ideológiai hatások, a külső és a belső körülmények szerencsétlen együttállása konzerválta a gödöllői gazdaság és társadalom szerkezetét. A zsidó lakosság elhurcolásával a község vallási struktúrája szegényedett, társadalmi szerkezetében a polgáriasult rétegek súlya csökkent, miközben a tulajdonviszonyokban alapvető változás nem történt. Nem mentek ui. végbe olyan mélyreható változások, amelyek akárcsak részben átformálták, átszabták, átrendezték volna a történelmileg túlhaladott, "megalvadt" viszonyokat. A helyi gazdaság belső energiái elégtelenek voltak olyan fejlődés megindítására, amely feltörte, legalább is feszegette volna a helyi társadalom ugyancsak erősen konzervatív, alig átjárható merev tagoltságát, szűkíthette volna az állam helyi, járási intézményeinek a gazdasággal szemben is gyakorolt hatalmi privilégiumát.

A jövőt nézve, az adott történelmi szituációban a 30-as évektől kezdve, már azt sem lehetett igazán biztatónak tekinteni, hogy az egészében „megdermedt" polgárosodás elindított néhány - modern kifejezéssel élve - "vállalkozót" a legalábbis "homo ökonomikus"-sá válás útján. Figyelmet érdemel, hogy a helyi társadalom minden alaprétegéből hozhatunk erre példát. A kereskedő Weinhardt- és Kilián-család, az építész Luzíts Jenő, Strébel János földműves sorolható ebbe a (társadalmi jelentéstartalmát nézve) "praepolgári" csoportba. (Strébel elnökölte a Gazdakört, tagja volt a Gödöllői Néphitelintézet, a Hangya Szövetkezet vezetésének, a Pest vármegyei törvényhatósági bizottságnak. A III. o. polgári érdemkereszttel jutalmazták.

Források - Irodalom

5. Dolgozatunkban a (helyi) kereskedelemmel önálló fejezetben foglalkozunk. Ide vonatkozóan (is) forrásként használtuk az Adalékok Gödöllő iparának és kereskedelmének történetéhez az 1930-as 1940-es évekből 1980.évi pályázat. (GM Pécsy L. 089.481.; Heltai M.: im.; Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara éves jelentései 1897-1940. Bp. 1941. c. ismeret-hordozókat. A M. Kir. kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter megbízásából a "Kereskedelmi Szakkönyvtár" által megjelentetett "Jogi tájékoztató a kereskedők és a kereskedelemben alkalmazottak részére" (Bp.1941.150 p.) c. kiadványt, amely 347 olyan kérdéssel foglalkozik, amelyek a legközvetlenebbül érintették a "címzetteket". Értékes adatokra, valamint a korszak kereskedelem- és gazdaságpolitikájának sajátos interpretálására leltünk a "Baross Szövetség" ("kereskedő, iparos és rokonszakmák egyesülete") által jegyzett politikai és közgazdasági hetilap 1919.01.01.-1940.12.20. közötti számaiban. Haszonnal forgattuk a "Hangya központ" éves közgyűléséről szóló tudósításokat (1929 és 1942 közötti évekről), továbbá P-P-S-Kiskun vm. alispánjának - már sokszor leírt - jelentéseit, valamint a "Kereskedők számlálólapja" c. statisztikai felmérést, amelyet Bp. székesfőváros tanácsa 157.180/1927.-I. sz. határozatával rendelt el. A kereskedők szakmai organizációja a "Gödöllő és Környékének Kereskedelmi Egyesülete" elnevezéssel működött. (GM Péchy L. Gyűjteménye (GM 189-1 jelzeten).