Hasznos örökségünk – a mezőváros

A magyar ember lépten-nyomon azt hallja, hogy gondjaink forrása és egyben tünete a "kelet-európaiság". Azután fennmarad a feldobott labda, és ha nem kérdezünk rá, nem is tudjuk, végül is mi az a kelet-európaiság? S miért baj, ha Kelet-Európában a történelmi út, úgymond kelet-európai típusú? Milyen legyen, ha nem ilyen?! Vagy mégsem így volna? S azután, ha van türelem az előadóban, aki ezt a különös jelenséget meg is akarja értetni, vagy ha magunk akarunk eligazodni, előbb-utóbb kitisztul a kép, s megjelenik benne a magyar és európai talajban gyökerező mezőváros – Orosháza, Mezőtúr, Hódmezővásárhely, Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös és sorolhatnánk tovább –, aminek előidézésében világgazdasági folyamatok, térségi hagyományok és fejlődési ütem-eltérések játszottak közre, s mindaz, ami ebből következett.

Történelmi elkanyarodás

Köznapi ésszel már-már felfoghatatlan a fejlődés, aminek hajtóereje a tudomány, a technika, a high-tech. Az "eredmények" is félelmetesek. Az ember az élet titkait kutatja, az egeket ostromolja, űrerőket szervez, űrhajókat indít útnak a kozmoszba és még hosszan lehetne sorolni. Az eredményeket idézőjelbe tettük, mert mindannyian érezzük, a tudás felelősséggel jár, fejlett erkölccsel kell társuljon, hogy ne a benne lévő potenciális rombolóerő, hanem éppen ellenkezőleg, az embert segítő, emelő energiák szabaduljanak fel. A fejlődés azonban közel sem egyenletes. Mert miközben az ember leszállt a Holdra, s a Marsra készülődik, "idehaza" a földön, kivált annak kevésbé szerencsés felén, éhség, természeti katasztrófák, nyomor uralkodik. Másutt hatalmas városok, giga-metropoliszok keletkeznek, külön kultúrával, miközben a vidék elnéptelenedik, magára marad, az addigi természeti adottságok pusztulnak, vadul a táj, pláne, ha az ember már bele is avatkozott, s "egyensúlytalanságokat" produkált.

Ilyen betegségtünetekkel találkozunk Európa úgynevezett köztes zónájában, amelyet más elnevezéssel Közép-Kelet- vagy Kelet-Közép-Európának is hívunk. S persze, ennek a térségnek, nagyjából a Rajnától az orosz síkságig, a Baltikumtól a Balkánig megvannak a maga külön fejlődéstörténeti anyajegyei. Ilyen például a városiasodás elakadása a XV. században, aminek a következménye lett a leszakadás, az elkanyarodás, „a jobbágyság második kiadása” jelensége. A nagy földrajzi felfedezések nyomán a kereskedelmi utak áthelyeződtek a Földközi-tenger medencéjéből az Atlanti-óceánra. Megindult a gyarmatosítás, hatalmas térségek, a fekete arany, a rabszolgák kirablása, a tőke "eredeti felhalmozása" - egyszóval a "nyugati típusú" fejlődés, ami majd szakadatlan "békés" forradalomba fut, a technika forradalmába, az ipari forradalmakba, s ezzel messze távolodik a feudális rendi viszonyokat, politikai, közjogi és igazgatási struktúrákat megőrző, fejlődésében megrekedt kelet-európai köztes térségtől.

Falu is, város is

Kelet-Európát, a Balkánt sajátos helyzete is sújtja: ütközőzóna a különböző feltörekvő és egymással rivalizáló nagyhatalmak között. Elég csak utalni az oszmán-török és a keresztény európai hatalmak, esetünkben a Habsburg birodalom örökös küzdelmére, ami a legközvetlenebbül érintette országunkat is.  Ezekben a pusztító ütközetekben veszett el a magyar államiság, amelynek funkcióit tulajdonképpen a magyar városok vették át. Mert azonban a városfejlődés, miként szó volt róla, elakadt, nem ment át magasabb, ipari forradalomban szervezetté, megmaradt a mezővárosi "alakzatban", olyan állapotban, amely szervező erőt jelentett a környezetében a kisebb települések felé, bizonyos kézműipari potenciált működtetett, igazgatási és oktatási központ szerepét is betöltötte.

Társadalomtörténeti szempontból olyan jelenséggel állunk szembe, aminek jellemzői közé tartozik, hogy egyszerre hordozza a paraszti és a kezdeti polgári (kereskedő, iparos, céhes) jellemzőket. Csírájában, avagy fejlettebb formában jeleníti meg a paraszti polgárosodás tüneteit is. Olyan önigazgatásra képes, fejlődési potenciállal bíró településről van szó, amelyik magában hordta a polgárosodás sajátos útját, kelet-európai adottságát, különleges szerves pályájának a lehetőségét. Gazdálkodási szempontból is figyelmet érdemel a mezőváros. A XVIII-XIX. században szembetűnő, hogy a boldoguló paraszti rétegek a földjeiken tanyát alapítanak, éltetnek, míg a mezővárosban alapítanak maguknak lakhelyet, házat, egyféle polgári kényelemmel berendezve. Kezdetét veszi a kétlaki életmód. A tanya a termelés egyféle központja lesz, az idősebb, dolgozni már nem bírók lakhelyévé pedig a városi lakás válik.

Így alakul ki a különös jelenség, a mezőváros, amely száz gyökérrel kapaszkodik a talajba, a környezetébe, miközben az is már csak egyre inkább vele szimbiózisban tud létezni. (Például mint vásározó hely, hivatalok központja "bevásárlóközpont".) Ez a szervesültsége tette, hogy nem pusztult el, hanem életben maradt akkor is, amikor az erőszakos, dilettáns, hozzá nem értő politika beleavatkozott a vidék, a települések életébe is. Jószerével erre az 50-es évek a legmeggyőzőbb példa. Túlélte ez a településtípus ezt az időszakot, sőt, megerősödve került ki e próbából. Annál nagyobb a ma felelőssége, hogy mi lesz a sorsa ennek a "hungarikumnak": hiszen olyan fejlődési útról és örökségről van szó, ami tálcán nyújtja egy, a mainál akár emberibb életmód és élethelyzetek kialakítását, a tanyákkal való életképes szimbiózis megvalósítását, életképes igazgatási struktúrák létrehozását, az elnéptelenedő vidék gondozatlanságának megszüntetését, a táj-és természetvédelem kultúrájának életben tartását. Ez a ma feladata, a maiság követelményének és a tradícióknak az ötvözése; életképes, a mi viszonyaink között fejlődőképes megoldásoknak a kiszenvedése, alkalmazása, értőn. S akkor mi a tárgyalt téren úgy élünk a felzárkózás lehetőségével, hogy a magunk hagyományával gazdagítjuk az európai kultúrát.

Emberi léptékű és hatékony

Napjainkban a tudomány – s ez Glatz Ferenc és Enyedi György akadémikusok írásaiból és előadásaiból is kitűnik – nem vitának, hanem tételnek tekinti, hogy a magyar társadalom és gazdaság elérte azt a fejlettségi szintet (egyrészt), amikor a mezőgazdálkodás már tartalmilag tájvédelmet, környezetgazdálkodást is jelent. Ez újfajta szemléletet feltételez, illetve követel a vidék életével foglalkozó kutatóktól csakúgy, mint a döntéshozóktól és a döntéseket megvalósító közigazgatás illetékeseitől. Amikor tehát a vidék szerepének meghatározásáról gondolkodunk, akkor számolni kell a mezőgazdaság átalakulásával is, és fordítva: a mezőgazdaság feladatának, szerepköreinek meghatározásában helye kell legyen a vidék problematikájának is.

Riadót dobol az ember azért is, mert miközben örömmel üdvözli a high-tech megjelenését a mezőgazdaságban, az eszközök forradalma még több embert lök ki az ágazatból. Az az öröm, hogy történelmünkben nem először, most ismét a közelébe jutottunk az európai civilizáció meghatározó országaihoz, egyben komoly gondok forrása is. Nálunk is megjelent a globalizáció, mint a piacgazdaságot szervező tőke expanzív létformája, létezési módja, ami soha azelőtt nem látott feszültségeket hív elő, szükségként írja elő az állam beavatkozását a gazdaságba, amit még nem is olyan régen átokkal sújtott a nyugati közgazdaságtan egy abszolút piacpárti iskolája. S ennek nyomában a mi szakembereink egy része is. Mindezek a folyamatok érintik nálunk több millió ember mindennapjait, életmódját, életminőségét, életvezetését - egyszóval a sorsukat. Azután az sem elhanyagolható, hogy meg kell őriznünk a nemzeti civilizáció és kultúra értékes hagyományait, vagyis új módon kell élni az életet vidéken. Rá kell találni azokra a modern, ugyanakkor emberi léptékű és hatékony, a magyar történelem hagyományaiban gyökerező megoldásokra az igazgatás területén - aminek láthatóan kiemelkedő feladata van, kell legyen a hazai, alföldi településkultúra fejlődésében és fejlesztésében. Sokféle meditáció, tapasztalati anyag tanulmányokká érlelése előzte meg azt a felismerést, hogy Kelet-Európában kelet-európai (magyar) megoldás után kell nézni. És mint kiderült, a magyar múlt termelt ilyen megoldást. A magyar, az alföldi mezőváros volt az, amely a településhálózatban betöltött szerepe révén egyszerre volt város és falu, egyszerre látta el a város és a falu kölcsönös kapcsolatából származó feladatokat.

Réti (Lantos) László

Balázs Gusztáv felvételei Békéscsabán készültek

<