A tudománnyal a vidékért
Több, mint négy évtizede léptem át először az egyetem küszöbét, és azóta is itt élek, dolgozom. Sok-sok emlék gyűlt össze ezen idő alatt, voltak fájdalmasak is, de a többségükre derűs szívvel gondolok vissza. Mindig szerettem, mindig magaménak éreztem az egyetemet, és a mai napig igazi ünnepnek érzem az évnyitókat. Ezek az események úgy rakódtak le az emlékezetemben, mint a fa évgyűrűi, rájuk pillantva könnyű megszámolni a tovapergő esztendőket.
Reggelente mindig érdeklődéssel tekintek végig az egyetem épületein, a park zugain. Minden szeglet, bokor üzeneteket hordoz. A legöregebb fáink még Grassalkovich Antal korát idézik. Arra a férfira emlékeztetnek, aki egyszerű horvát köznemesből lett a pogány világból eszmélő, tartományi sorba süllyedt Magyarország egyik legbefolyásosabb személyisége. Kora, munkássága engem mindig a rendszerváltás óta eltelt két évtizedre emlékeztet. Kivételes erények és gyarlóságok vegyültek személyiségében, de nemzetépítő életpályája évszázados visszatekintésben is állja az idő próbáját. Példája minta lehetne a mai politikai-gazdasági „elitnek" is.
Az egyetem monumentális főépülete egyike a trianoni Magyarország utolsó építészeti fellángolásainak. Most egy kerek évforduló kötődik a gyönyörű épülethez. Éppen nyolcvan éve, 1929-ben készült el a 27.000 négyzetméteres objektum. Az akkori szűkös gazdasági helyzetben az épület bal sarkára tervezett hatalmas katedrális a világgazdasági válság miatt már nem valósulhatott meg Kertész K. Róbert és Sváb Gyula terveiből. Miként kerültek a premontreiek Gödöllőre? Az első világháborút követő országcsonkítás súlyos következményekkel járt a híres tanítórend, a premontreiek számára is. Elveszítették a mai napig gyönyörűséges jászói rendházukat, a kassai, nagyváradi, rozsnyói főgimnáziumukat, vele együtt rendi birtokaik jelentős részét. A kultúrateremtő Klebersberg Kunó kultuszminisztertől kapták meg a királyi vadasparknak a vasút által a kastélytól elválasztott 88 hektáros részét az új rendi központ kialakítása számára. Az alapkövet 86 évvel ezelőtt, 1923. szeptember 25-én tették le, és 1924 szeptemberének első napján a gimnáziumban már felcsendült a Veni Sancte, elkezdődött a tanítás. Persze csak a gimnázium készült el, maga az épületegyüttest a rendházzal és a konviktussal - a kollégiummal - csak 1929-ben adták át.
A Szent István Egyetem gödöllői campusának újabb épületei már az agrártudományi egyetem fejlesztési tervei szerint készültek. Hatvan éve kezdődött a kiköltözés Gödöllőre, ekkor érlelődött meg a gondolat, hogy önálló agráregyetem alakuljon Gödöllőn. Hogy ez a nemes szándék megvalósulhatott, ismét vissza kell emlékezni Grassalkovichig, akinek a kastélya a kiegyezés koronaajándéka lett a királyi párnak. A királyi kastély környezetében nem engedtek ipart telepíteni, a város ezáltal divatos üdülőhellyé fejlődött. Épültek viszont mezőgazdasági kutató intézetek az Isaszegi út mentén, a mai napig fennmaradt épületek egy boldogabb világ képzetét keltik az arra utazóban. Ezen épületek láttán Móricz Zsigmond a húszas évek fordulóján már cikket írt arról, hogy Gödöllő ideális helye lenne a felsőfokú agrároktatásnak.
A gondolat három évtized alatt érett cselekvéssé, és azt sem szabad elfelednünk, hogy ennek a döntésnek a vesztesei a premontreiek voltak. Persze nem az egyetem miatt kellett lemondaniuk központjukról, az államosítás mindettől függetlenül bekövetkezett. Mára az egykori terveket mindenben messze meghaladó fejlődés következett be, a Szent István Egyetem az ország hetedik egyetemévé vált.
Nyilván ma is születnek olyan fejlesztések, amelyek egykor korunkról üzennek majd utódainknak, de a kultúra intézményei elsősorban nem épületek, sokkal inkább szellemi teljesítmények. Szemlélethordozók, világítótornyok, ahol nemzeti célok fogalmazódnak meg, emberiségre kiható gondolatok születnek. Akkor is így van ez, ha talán ma nem mindenben látszanak ezek a távlatos célok, de hiszem, hogy ma is érlelődnek korszakalkotó gondolatok, amelyek egyszer jobbá teszik a világot.
Ebbe a környezetbe érkeznek most a gólyák, és ide térnek vissza a felsőévesek. Mindannyian ismerjük azt a küzdelmet, amit a diákokért folytat a hetvenkét hazai felsőoktatási intézmény. Egyetemünk, de különösen karunk kiválóan vette az idei akadályokat, elsős diákjaink száma messze az országos átlag felett gyarapodott. A diákok növekvő száma azonban önmagában nem eredmény, csupán az alapja a nyugodt oktató-kutató munkának. Az igazi felelősség számunkra a minket választó diákok bizalmának megszolgálása, piacképes, keresett tudás nyújtása. Eddigi eredményeink szerint megfelelünk ezeknek az elvárásoknak is.
A sikeres egyetemi diploma azonban nem csak az oktatóktól függ. Talán soha nem volt olyan szükség a fiatalok céltudatosságára, mint ma. Klebersberg, majd a gödöllői egyetemalapítás kezdeti évtizedeiben az iskola a felvételi elnyerésével biztos életpályát kínált, a diákokat egy jól kitaposott ösvényre irányította. Ma a választási lehetőségek egyúttal csábító, figyelemmegosztó mellékvágányok is. Tudnunk kell, hogy nem lehet miénk az egész világ, lehetőleg minél előbb ki kell választanunk azt az életpályát, amin szeretnénk végig menni. Ez a feladat természetesen nem az első évben vár rátok, de a második-harmadik diploma megszerzése általában már nem a szorgalom jele, sokkal inkább egyfajta útkeresést takar. Lehet, hogy valakinek bejön, de inkább az alkotó pálya látja kárát.
Tanuljatok tehát és tudatosan készüljetek a jövőre. Tanáraitok ebben segítenek nektek, nem csak az egyetemi évek alatt, de utána is. Karunkon az agrárképzés kitágult, a gazdaság- és társadalomtudományok teljes tárházát kínáljuk. Sokfelé fordulhattok, de én mégis azt javaslom, hogy az agrárium, a vidék és a természeti környezet olyan csodálatos életpályát kínál minden diplomásunknak, ami az elkövetkező fél évszázadban bizonyosan megadhatja mindazt a szakmai sikert, amire vágyik.
A királyi vadasparkban új hazát kereső premontreiek jelszavának kopott betűi még ma is kiolvashatók a Gimnáziumi bejárat felett: Virtute vinces - Erénnyel győzni fogsz. Volt azonban egy másik jelszavuk is: Cum scientia pro ruris - A tudománnyal a vidékért. A nyolcvanadik évforduló egyfajta kötelezettséget is jelent számunkra. Őrizni az elődök emlékét, és felvállalni a múltból mindazt, ami időt álló és értékes!
Dr. Villányi László
dékán