Néhány gondolat a diákéletről
Vannak olyan hallgatók, akikkel jóval többször lehet találkozni, mint másokkal. Mintha több lenne ugyanabból a személyből. Pedig nincs így, csak úgy van, hogy mindenhol őket látni. Tanárok körül, hallgatók között, konferencián vagy sportnapon. Nagy László viszont már nem is hallgató. Azaz az is, doktorandusz. És kollégiumi nevelőtanár. Mindemellett az MKK PR csapatát vezette a legutóbbi felvételi kampányban. Szóval olyan fiatalember, akihez érdemes fordulni, tanácsért. Ráadásul a nyáron is elérhető volt. A gödöllői kampusz főépületének díszudvarában beszélgettünk. Ezt is érdemes megjegyezni a gólyáknak - elsősorban nekik írjuk ezt a „dalt", ezt a számot. Szóval, ha elfáradnak, ide érdemes kiülni, pihenni, beszélgetni. Úgy, mint ahogyan Nagy Lászlóval tettük. Azután ő beszélt, mi jegyzeteltünk.
G. B.
- Miskolci vagyok, kiskoromtól az állatok, főleg a lovak álltak érdeklődésem középpontjában. Érettségi után elsőként az állatorvosi kart, másodikként az MKK-t jelöltem meg. Kezdetben sokat gondolkodtam azon, vajon átvesznek-e, megpróbálkozzam-e a budapesti karral? Sokan jártak/járnak ebben a cipőben. Az idő múlásával egyre inkább úgy éreztem, hogy itt, ahol három kar működik egymás mellett, szélesebb spektrumú tudást szerezhetek, amivel könnyebben el tudok majd helyezkedni.
Szerencsés időszakban kerültem ide, amikor még rendületlenül zajlott az ötéves képzés. Évfolyamonként és tanulócsoportok szerint tagozódtunk, még a kollégiumban is. Az A épület felső szintjén például az ötödévesek voltak. Színes, gazdag hallgatói életben volt részünk. Amit a felsőbb évesektől kaptunk, azt adtuk tovább a gólyáknak. Ugyanazt tanultuk, generációról generációra; könnyű volt könyveket, jegyzeteket, tanácsokat, olykor-olykor a puskákat is átvenni, átadni.
A kreditrendszer, a tantárgygörgetés bevezetésekor mindez fokról-fokra megváltozott. Gyengültek a csoportkötelékek, hiszen ha valaki nem teljesítette a tárgy elismertetésének feltételeit, nem tudott a többiekkel tovább haladni. Az évfolyamok is kezdtek összekeveredni. A hallgatói élet sem volt már olyan összetartó. És azt tapasztaltuk, hogy egyre több a „problémás diák". A tanárok igyekeztek keményíteni, valójában inkább szinten tartani az oktatást, de a hallgató csak akkor tanul, ha rákényszerítik. Tudatom a gólyákkal, hogy behozhatatlan hátrányba kerülhet, aki az első évben elcsúszik. Hiányozni fognak az alapok. S mivel a három év nem túl hosszú idő, érdemes követni a tanulmányi osztályok által kiadott mintatanterveket.
A hallgatók egy része közösségi munkát is vállal. Én előbb csoport-, majd évfolyamvezető voltam, végül három évig kari hallgatói önkormányzati elnök. Ez persze sok munkával járt, de - és ezt már később éreztem - több lettem általa. Sokat tárgyaltam, sokan ismertek és mindig én voltam a legnaprakészebb. Mégis, mérlegelni kell, mennyi időt, energiát fordít az ember a közügyekre (gólyatábor és diáknapok szervezéstől a szabályzatok véleményezéséig) valamint a tanulásra. Mi a HÖK-ben arra tettünk kísérletet, hogy a hallgatói élet fellendítésével párhuzamosan példát mutassunk a tanulásban. Hogy ez mennyire sikerült, nem tudom, de előfordult velem, hogy egyéni tanulmányi és vizsgarendet kellett kérnem. A csábítások ellenére meg kell találni az arany középutat. A tanulás sosem lehet másodlagos, hiszen tudásra kapunk diplomát.
Még egy gólyatáborban sem lehet átadni a hallgatói lét minden titkát. Szórakozni, egymással ismerkedni kell ezekben a napokban. Csakhogy azután jön a 15 hetes szorgalmi időszak, 1-1 zárthelyi időszakkal és sem szülők, sem tanárok nem kérdezik, mit csináltak az idejükkel... Én azt javaslom, törekedjenek a rendszerességre a tanulásban és tervezzenek előre. Emellett pedig igazán széles a szabadidős paletta, amiből bárki kedvére választhat. A molekuláris biológiai szakkollégiumtól a Zöld Klubig, a Fotókörtől a kollégiumi tanácsig, a wellnes központtól a sportcsarnokig, a nyolcas előadótól az Agymosodáig. Még az étterem is itt található, minden egy helyen tehát a tanuláshoz, szórakozáshoz, a minél teljesebb diákélethez.
