Minőség, karcsúság, átláthatóság, naprakészség – Beszélgetés Solti László egyetemi tanárral, akadémikussal, a SZIE megválasztott

B. G. - R. L.

- Szerkesztőségünk nevében gratulálunk a SZIE rektorává történt megválasztásához! A szükséges tájékoztatás kötelezettsége és őszinte érdeklődés is vezet minket, amikor kérdéseinket megfogalmazzuk. Kérjük, segítse munkánkat, egyetemünk társadalmának „első kézből" történő informálását!

  - Fontosnak tartom, hogy a tájékoztatás folyamatos és tartalmas legyen, oda-vissza működjön. A sajtó sokat tehet egy olyan egyetemi közéletért, amelynek szereplői, s itt persze magamra is gondolok, a továbbiakban is élni akarnak az írott szó nyilvánosságának lehetőségével.

  - Melyek azok a - nevezzük így - „pillérek", amelyekre rektori programja épül?

  - Ezekről már a rektori pályázatban írtam és beszéltem a rektorjelöltek bemutatkozásakor. Mégis jó, hogy rákérdeztek. Felhasználom az alkalmat, hogy azokhoz is eljussak, azokat is megszólítsam, akiknek nem volt módjuk vagy lehetőségük a rektorválasztás eseményeinek követésére. Megkísérlem hát dióhéjban összefoglalni, értékkategóriákkal kifejezni, mit képviselek a legfontosabb egyetemstratégiai kérdésekben, és hová szeretném, ha eljutnánk - együtt. Szándékaim, törekvéseim magukban „rejtik" azokat az értékszemléletté összeállt és értékrend-felfogássá lett tapasztalatokat is, amelyekre eddigi életem során különböző irányító posztokon tettem szert. Nos, a tudományban és az oktatásban a minőséget, a struktúrában a karcsúságot, a gazdálkodásban a naprakészséget és átláthatóságot tekintem programom - ahogyan önök fogalmazták - „pilléreinek" és egyben céljának is.

  - Lehetne valamelyest oldani ezen a valóban tézisszerű tömörségen?

  - Előbb szeretném nyomatékosan hangsúlyozni: mindannyian azért vagyunk, hogy „A hallgatót" diplomához, méghozzá értékes és elfogadott diplomához juttassuk, kis túlzással akár önmagával szemben is. Ők, a hallgatók, a mi gyerekeink, akiket éppen úgy kell segíteni, biztatni, de „fogni" is, mint a sajátjainkat. Hiszen a hallgató is épp olyan esendő ember, mint mi valamennyien, lehetnek gyengeségei is. Mondjuk, lóg egy kicsit, ha lehet. Amikor nem nógatjuk, hogy legyen ott a reggeli foglalkozásokon, inkább a másik oldalára fordul, sem mint felkeljen. De azért soha fel sem ötlött bennem az egyetemszerte kötelező katalógus bevezetése. Ellenben szigorra biztatok a követelmény és a teljesítés minősítésében. Ez pedig csak úgy és akkor etikus, ha mi oktatók is mindent megteszünk a hallgatókért. Például azzal, hogy rendelkezésükre álljon a sikeres vizsgázáshoz elengedhetetlen szakmai információ.

  - Vonatkozik ez az idegen nyelvek oktatására is?

  - Az egyetemek - költségvetési okokból - sajnos tényleg „faragják" a nyelvoktatásra (meg a testnevelésre, a könyvtárra) fordítható költségeket, holott nyelvvizsga nélkül a végzős hallgató nem kaphat diplomát. Ebből a csapdából, amely a felsőoktatási intézményeknek is kényszerhelyzetet teremt, ugyancsak kiutat kell találnunk. Lehetőleg olyat, amely nem jelent újabb anyagi terhet az érdekelteknek.

  - Ha visszakanyarodhatnánk a "pillérekhez"...

  - Vegyük a minőséget! Abszolút érvényűnek, örökös próbatételnek tekintem. Feltételeit - sokféle vezetői beosztásban tapasztaltam - csak minőségi munkával lehet létrehozni. Amihez hozzátartozik a flexibilitás, a kompromisszumkészség, a kölcsönös belátás, stb. egyszóval a tudatosan keresett és gyakorolt együttműködés. Tudvalévő, az egyetem egyszemélyi vezetője a rektor a ráruházott jogokkal és kötelmekkel. Ám eszem ágában sincs magamnak tulajdonítani a bölcsek kövét, kisajátítani kompetenciákat, vagy más, barátságtalan lépést tenni.  Ellenkezőleg. A minőségelv, igen, a döntésekre is vonatkozik. Megítélésem szerint tehát szükséges, hogy a döntés-előkészítés valamennyi fázisában, valamint a végrehajtásban is maradéktalanul érvényesüljön a szubszidiaritás és töretlenül érvényre jusson a hozzá rendelt felelősségvállalás. Viszonyaink érettek rá, hogy a döntések ott szülessenek, ahol a problémák keletkeztek, s azok felszámolásához a legtöbb kompetencia áll rendelkezésre. Amit tehát a törvény nem tilt, azt a karoknak kell végezniük, miáltal enyhítik a „központ" terheit. Azt azonban elvárom, hogy tájékoztassanak miről, hogyan és miért nem másképp döntöttek az arra hivatottak.

  - Bocsánat a közbevetésért, de mert úgy véljük, a karcsúság sok ponton érintkezik az átláthatósággal, a naprakészséggel, kérjük, mondjon néhány ezekre vonatkozó gondolatot!

  - Bizony nagy kár lenne, ha árnyékban maradnának ezek a kategóriák. Vonatkozzanak azok, miként vonatkoznak is, az olyan nagyságrendű ügyekre is, mint az univerzitás kari szervezettségének a megítélése.

  - Hogyan lehet mindezt például a karcsúsággal korrelációba hozni?

  - Röviden szólva úgy, hogy meghatározott területeken maga a karcsúság jelenti a minőséget, vagy annak legalábbis egyik fontos feltételét.  Amikor karcsúságról beszélek, azon azt értem, hogy az egyes szervezeti egységeknek, az adminisztrációnak, mind személyi állományukat, mind a munkaszervezetet és szervezésüket, mind kompetenciájukat illetően meg kell felelniük a nekik szánt feladatoknak, feladatköröknek. Különben maguk akadályozzák az intézmény racionális működését, a minőségi munkát. Például az adminisztráció túlburjánzásával, a döntési szintek megkettőzésével. Az ügyeket olcsón, gyorsan, minél kevesebb idő- és pénzráfordítással, s szakszerűen kell megoldani. Az én felfogásomban tehát e téren így konkretizálódik a minőség követelménye. 

  - Milyen tartalmat rejt a naprakészség?

  - Ezt talán nem is kellene kibontani, hiszen nyelvünk precízen kifejezi a tartalmat. Magatartásról, szemléletről, munkastílusról és attitűdökről van szó. Olyanokról, amelyek biztosítják, hogy egy adott folyamat minden szereplője a munka bármely szakaszában hiteles információkhoz juthasson feladatainak jó elvégzése érdekében. Azért, hogy a szervezet hatékonyan, rugalmasan, nyitottan és szenzibilisen működjön, illetve fejlődjön.

  - Mit kell tudnunk az átláthatóságról?

  - Olyan kívánatos állapotot jelölök ezzel a fogalommal, amely alkalmas az intézmény gazdasági kondícióinak és folyamatainak precíz, áttekinthető és világos bemutatására a megkívánt bontásban. Követelményt jelent, tudatos munkavégzést feltételez. Olyan információszolgáltató készséget, képességet és mechanizmust, amely hatékonyan segíti a döntéshozókat. Az átláthatóság is igazán akkor „működőképes", felel meg a minőség követelményének, ha (pl. a pénzügyekben) nem túlcentralizált az adatokhoz való hozzáférés. Sok olyan dolog van ugyanis, amiről kari szinten kell a leginformáltabbnak lenni. Az információkat pillanatnyi frissességgel maguknak a karoknak kell jól ismerni, hogy felelősséggel dönthessenek. A felsőoktatási törvény értelmében azon nem lehet változtatni, hogy az egyetemnek egyetlen bankszámlája van. Másutt más a gyakorlat. A Bécsi Állatorvos-tudományi Egyetemet sem másolhatjuk, mert ott októberben elfogadják a következő évi büdzsét és január 2-án a teljes havi támogatás a számlára kerül. Ugyanakkor túlzásnak tartottam, hogy ott minden tanszéknek saját bankszámlája van, miközben nálunk a milliárdos költségvetésű karoknak sincs. A bécsiek naprakészek és a legfontosabb pénzügyi információk birtokában nem kényszerülnek olyan méltatlan helyzetbe, hogy év végén nyakra-főre szórják a pénzt, mert nem lehet tudni, elveszik-e tőlük.

  - Mit jelent a minőség a tudományos kutatásra és az oktatásra vonatkoztatva?

  - Sok, egymással szorosan összefüggő, összetartozó és egymást feltételező dologról van szó. A tudományos kutatást illetően az elmélet és a gyakorlat viszonyára vonatkozóan új szemléletre van szükség. A piac igényeire történő ráhangolódásról, különböző alkotóműhelyek közös programokban összefogott együttműködéséről, a szerves fejlődéssel kialakuló integrációs folyamatról, a termelő szféra iránti nyitottságról, a teljesítmény és a minőség fölértékelődéséről, az életbe vágóan fontos finanszírozás mikéntjéről és hogyanjáról, mértékéről, s a mindezeket szolgálni rendelt legmegfelelőbb struktúrák kialakításáról szükséges elgondolkodnunk. Szeretném, ha gyarapodnának az ezt szolgáló módszerek és fórumok. A tudomány nem zárkózhat el a maga arisztokratikus felsőbbségében egyfajta elefántcsonttoronyba, mit sem törődve a gyakorlat igényével. Éppen hogy figyelnie kell a gyakorlatra, szoros kapcsolatot kell építenie az iparral, a mezőgazdasággal, a vállatokkal stb. Így jöhetnek létre olyan projektek, amelyekben sokféle tudomány működhet együtt. Ma már el is várják az egyetemektől, hogy ilyen értelemben legyenek tudományos-kutatási bázisok. Egyetemünk része a tudományos világnak. Az előttünk haladóktól van és érdemes mit tanulnunk. Semmi okunk és indokunk nincs azonban a szolgai másolásra. Ami jó és hasznos, azt igyekszünk megismerni. Ezért is nélkülözhetetlenek a nemzetközi kapcsolatok, rövidebb vagy hosszabb tanulmányutak vagy kutatócserék, szimpóziumok, konferenciák stb. E téren is a kölcsönösségre építünk. Örvendetes, hogy hallgatóink egyre nagyobb számban látogatják a világ egyetemeit és megtudják, mi a mérce és hová kell igazodnunk. A feladat integrálja a karokat, az intézeteket, a tanszékeket. Az ilyen „keretbe" tolakodni fognak a kutatók, mert kiélhetik ambíciójukat és finanszírozó forrásokra is lelnek. Ez utóbbiak megszerzésében, a tudományos kutatás anyagi hátterének biztosításában a pályázatoknak van elsőrendű szerepük. Ezért nagyon fontos, hogy minél több versenyprojektben tudjunk eredménnyel részt venni. S mint már említettem, ebben látom az integráció megvalósításának természetes útját. Már itt utalnék rá, hogy a regionális egyetemi tudásközpontnak kiemelkedő jelentősége van.

 - Miképp befolyásolják az elmondottakban felrajzolt követelmények a karok munkáját?

  - Lehet és szükséges is többféle prognózist készíteni, de végül a gyakorlat szelektál. A „termék" minősége dönti el, hogy ki, melyik kar marad a piac részese, s kinek kell elbúcsúznia. Minden lehetőt meg kell tennünk, hogy ilyen veszély ne álljon elő. Ezért is kell erősíteni kapcsolatainkat a gyakorlattal. A gazdaság irányítói, menedzserszférája és az oktatás között is javítani kell a közvetlen kapcsolatokat, építve az eddig eredményekre. Elemi érdekünk, hogy minél több külföldi hallgatónk legyen és az oktatók, kutatók külországban is öregbítsék elismertségünket, mert ennek felbecsülhetetlen marketing értéke van. A tudásalapú gazdaság felértékelte az alkotó kreativitást, és nekünk van mit piacra vinni.

  - Hallhatnánk a struktúrákról is?

  - Az egyetem tagolt, sok tekintetben önálló egységekből szerveződött oktatási-tudományos szervezet. Hogy az egész miként működik, alapvetően függ attól, hogy a részek alkalmasak-e összetett funkciók ellátására. Mindenekelőtt tehát a fakultásokról van szó. A karok történeti képződmények; oktató, tudományos és szervezői feladatok koordinátorai, gesztorai, „befelé és kifelé" is. Képviselik, sőt megjelenítik az univerzitást. Európában a karok, fakultások hagyományai mélyek, mindenkinek kari identitástudata van. A szakok felelős gesztora a kar. (Amely más összefüggésben lehet bedolgozó is.) Úgy gondolom, a karok az univerzitás alapegységei. Alkalmasak, hogy tudományos programok mentén, például a RET-ben, vagy éppen karközi oktatásban integrálják erőiket, más tekintetben maguk is integrálódjanak a tudományos kompetenciájuk szerinti partner, gesztor ernyője alatt. Az így szinte magától kialakuló bonyolult hálózat állítja egy irányba, szervezi szerves egységgé az egyetemet, amely éppen ezáltal lehet több mint konglomerátum, a karok mechanikus összessége. Ennek a gyakorlattól szakadatlanul kontrollált folyamatnak a révén születik válasz arra a kérdésre is, hogy milyen egyetem is legyen a SZIE.

  - Valóban. Miként érinti mindez azt az elgondolást, hogy a SZIE természeti erőforrás-tudományi egyetem legyen?

  - Ezzel tulajdonképpen egyetértek, mert alapjában megvannak az ilyen távlat tudományos és kari feltételei. Az MKK és az ÁOTK biológusképzése már a természeti erőforrások, a környezetvédelem és a környezettudatosság szempontjai szerint folyik. Úgy tűnik, ezt az irányt az EU is preferálja, s lehet rá forrásokat szerezni. Más tekintetben nem hiszem, hogy kőbe kell vésnünk, ami most van.  Jó volna például, ha több tudásközpontot tudnánk működtetni.

  - Már eddig is többször szóba került az integráció.

  - Erről már majdnem tíz éve elmondtam: sok fáradságot és időt kímélhetünk meg, ha figyelünk a feltételekre, a fogadókészségre, a reális célokra, s mindezek kölcsönös feltételezettségére. Ezzel szemben (bár utólag kár erről polemizálni) a szerves fejlődés ezúttal is hiánycikk maradt. Már pedig olyan úton szeretnék haladni, amelyre mások is szívesen térnek. Az integráció már ma is több mint állapotrajz, amolyan előkép. Ahhoz, hogy élőbbé, elevenebbé váljon, szervesüljön, sokféle feltételt kell teljesíteni. A belső integrációra jó példa lehet a nemrég elindult lovas-tanár képzés három kar részvételével. Együtt oktatnak, megismerik egymást és elmélyül közöttük a bizalom. Magától értetődik, a karközi szakokat is az integráció elmélyítésének eszközei közé sorolom. Nagyon jónak tartom a karközi képzést, hogy a hallgató más szakokat vagy kart is látogathat, mint ahol tanul.

  - Miként gondolja ezt megvalósítani?

  - Támogatom, nélkülözhetetlenek tartom, hogy a karok közelebb kerüljenek egymáshoz. Folyamatos legyen közöttük a párbeszéd, az érdekegyeztetés. Azt tervezem, hogy egyenként fölkeresem a dékánokat és meghallgatom, miképpen képzelik a jövőt. Merthogy abból kell kiindulni, amit a kari vezetők látnak. Meggyőződésem, hogy elképzeléseink találkozhatnak és tudunk ésszerű kompromisszumot kötni a tervek és a lehetőségek között. Akik velem dolgoztak, tudják, soha nem akartam másokat akaratuk ellenére boldogítani, s idegen tőlem a részrehajlás is. Hogy ezen vezetési elveket folyamatosan, engedmények nélkül követve mit lehet elérni egy ciklus alatt, az attól is függ, mennyire tudom megnyerni az egyetem és szervezeti egységeinek egyetértését és támogatását. A világot négy év alatt persze nem lehet megforgatni, de az említett „pillérek" erősíthetők.

  - Ez a konstruktív útkeresés része.

  - Minden fórumon hangsúlyoztam a karok jelentőségét, s hogy önkéntes együttműködésük az előfeltétele, hogy a SZIE megbecsült és fejlődőképes egyetem maradjon. Beszéltem arról is, hogy a karok akkor boldogulnak és fejlődnek, ha a társadalmi, a munkapiaci szükségletekre érvényes válaszokat adnak. Azaz, keresett tudással felvértezett szakembereket nevelnek. Így is előfordulhat, hogy valamelyik kar átmenetileg megrendül, vagy alulra kerül a „gyilkos versenyben".  S bár nem hiszem, hogy minket fenyegetne ilyen veszély, de ha mégis előfordulna, az egyetem segít a bajbajutottakon, amennyiben a karnak is van eredménnyel biztató kibontakozási stratégiája. Van ennek a dolognak persze egy másik vetülete is. Létérdekünk, hogy állva maradjunk a porondon, de az is, hogy ne engedjünk a minőségi követelményekből sem.