Tiszta kosz

– Thália Színház –

2010-06-12 este 8 óra

Gyakorlatlan társkeresőknek második/harmadik/negyedik randira ajánlanám. Elsőre semmiképp sem, ha meg például ötödik alkalomra se tudják már különös és kiemelten érdekes program nélkül elviselni egymást, akkor valami (valaki) új után kell nézni.

Az igényesen mímelt helyszínnek hála, valahol a ’20-as évek Amerikájában találjuk magunkat: késő este van, érces jazz szűrődik ki a réseken, majd a tömegen és a szemüvegünket párásító füstön át megbotlunk a szájharmonikázó homeless-ben, és szabad hely után fürkésző, izgatott tekintettel furakszunk a színpad felé – mert ezt az élményt bizony csak élőben tehetjük a magunkévá. És még ekkor sem sejtjük igazán mire is váltottunk jegyet.

Megjelenik Szabó Győző, egy kissé lecsúszott, egykor szebb napokat látott pultos képében; whiskey-t kortyolgat, majd tölt Sonny és Franky Boy-nak is (a zongorista és a gitáros), és persze az odatévedt szájharmonikázó csavargót sem hagyhatja ki. Nagyon jól hozza a valódi énjétől minden kétséget kizáróan nem túl távol álló karaktert: egy pocakos, szőrös, alkoholbűzös, kalapját néha felpöccentő, érces hangú, tagbaszakadt egyén, aki időnként Fred Astaire-t megszégyenítő előadással produkálja magát. De lassan felsejlik (mint ahogy a mesékben is lenni szokott), hogy eme zord külső nem csak hogy érző, de igen érzékeny szívet is takar. Élete szerelmét sirató, és saját sikereivel felvágó contry-s, bluesos jazz örvénylik a füstben... és aki ebben asszisztál (mit asszisztál?! átlényegíti), Póka Angéla. Méltán helyénvaló és kérdőjel nélküli a megjelenése. Első fellépése egy jelenéssel is felér. Ragyogó orgánuma és játékos hangszíne bűvöletbe ejti a közönséget, és az előadás végéig ki sem akarunk esni eme hipnózis alól. Megsúgom, nem kell nagy erőfeszítés, hogy benne maradjunk. Az egész káprázat alig több egy óránál, de garantáltan rabul ejt minket egész estére. A színházat elhagyva hazamenni tilos! – pláne egy pazar, zsibongó, kellemes nyári estén.

Tipikusan vacsora előtti, vagy egy jó kávé melletti beszélgetés utáni performansz. Ha már nincs mit kibeszélni, vagy csak kifogytunk a szuszból, illetve ha még nincs mit megbeszélni, és szívesen hangolódnánk az estére… nos, erre tökéletesebb választást nem is találhatnánk.

Vincze Timi

p.s. Üdvözlöm a találmányt, hogy az angol szöveg magyarra applikált verzióját kivetítik a kedves nézőknek. Azonban, a közönség nagy része bizonyára sokat felfogna az eredeti szövegből, sőt talán jobban is élvezné, mint a fordítást, csakhogy annyira autentikusan eredetire sikeredett az előadásmód (ami persze nem baj, sőt nagyon jó ez így!), hogy egyszerűen nem érteni az angoljukat. Tehát élnék egy javaslattal, miszerint valamilyen más színnel (ami jól látszik), vagy dőlt betűvel például… de jelenítsék meg az angol szöveget is (!). Természetesen a honi verzió nem hagyható le, ez pusztán egy kedves gesztus lenne a túlbuzgó hallgatóságnak meg a külföldieknek.