Búcsúszó

Nemrégen mutattuk be ezeken a hasábokon Keserű János 2007-ben „Parasztsorsfordítók között" címmel megjelent könyvét. Terveztük, hogy szakmai beszélgetést folytatunk erről a munkáról a SZIE Közgazdaságtani Intézetében, ahová meghívtuk a szerzőt, és ő jó szívvel fogadta az invitálást. S azután jött a dermesztő hír: meghalt Keserű János, egyetemünk címzetes professzora. Azzal köszönünk el tőle, hogy tisztelettel idézzük szellemét és könyvéről itt mondjuk el, amit kivált megszívlelendőnek tartunk.

Keserű János könyve valóban „interdiszciplináris", tartalmánál, témájánál fogva is. Kortársi tanúságtétel. A mezőgazdaságban működő és az ágazatot formáló erők, az agrárpolitikák nagy időívet átfogó bemutatása. Forrásértékű tudósítás, személyesen megélt história, emlékirat, a magyar agrárvilágban történtek elemzése. Mindez együtt. A szerző nem önön életéről írt történelmi drámát, hanem összegzést készített a számvetés igényével. Olyat, ami vitairat, perlekedés, szembenézés is mindenféle, szemet homályosító ábránddal és illúzióval, ugyanakkor önérzetes hivatkozás a valós teljesítményekre.

Az informatív, sokszálú, sodró, izgalmas, nem egyszer felkavaró írás igazi hőse a „földnek kérges népe". Keserű János közülük jött, értük dolgozott, nehéz, sűrű, veszélyekkel terhes időkben is hozzájuk igazodott. S egy volt azok közül, akik egykor a „nincsektől" hajtva hittek a megváltó csodákban, a sugaras jövőben; hírrel hírelték, hoppra eltűnik minden, ami lehúz, ami befed.

Keserű alkotó módszere a komplexitás. Segíti az olvasót az agrárviszonyok és össze-függéseik, a folytonos és folyamatszerű változások és változtatások megismerésében. Olyan jelenségek megértésében - mint amilyen pl. az volt, hogy az „agrárkérdés" - időről-időre a politika „asztalára" került. A szerző a koronatanú hitelességével beszél a mezőgazdaság mozgásterét megszabó erőtérről és szereplőinek jellemzőiről, az agrárgondolkodás és szemlélet változásairól, a torzulások kritikájáról, egy működőképes agrármodell kialakításához szükséges igények és feltételek létrejöttéről. Amikor is élve az alkalommal, hogy az ország - Illyés Gyula meghatározása szerint -, „szélárnyékba" került, a gondolatok képviselhető koncepcióvá illetve gyakorlattá, Keleten bírált, Nyugaton dicsért, „magyar modellé", „új gazdasági mechanizmussá" álltak össze. Mindazonáltal Keserű János mértéktartó, mondhatni aggályosan következetes a múlt-, s a múltban cselekvők megítélésében. Egyetlen mércét ismer el hitelesnek, azt, amely tévedhetetlenül megmutatja, mi volt jó az országnak, a mezőgazdaságnak, az embereknek. Mi az, amely eredménnyé nemesült, a továbblépés pandantjává lett, s mi az, amit nem igazolt, hanem kirostált, szél elé dobott az idő.

Keserű János az organikus evolúció híve volt, a modernizációt illetően is. Óv a kapkodástól, következményeitől, és hangsúlyozza, hogy hosszú, békés fejlődés iránt mutatkozik igény. Fölvetette, másoknak is végiggondolásra ajánlotta a kérdést, az újabb agrárgazdasági átalakulás tartogatott-e a megvalósult gyakorlatnál előnyösebb, agrárkultúránk kincseit hasznosítóbb, az átmenet deficitjeit pedig csökkentő, egyszóval a szerves fejlődés előnyeit is hasznosító alternatívát. Az alternatív program, amit más szakemberekkel együtt kidolgozott, arra mutat, hogy meggyőződése szerint igen. Keserű az átmenet alapvető hibájának látja, hogy a nagyüzemeket nem átalakították, hanem politikai megfontolásokból felszámolták, így velük együtt mindaz elenyészett, amit hosszú idő alatt szenvedett ki az újabb és újabb utakat kereső magyar mezőgazdaság.

Keserű János töretlenül hitte és hirdette, mezőgazdaságunknak van jövője. Adottságaink (a föld, a víz, a napsugár), felhalmozott tapasztalataink, tradícióink, melyek fejlett agrárkultúrává szervesültek, felbecsülhetetlen értékek. Jó esélyt adnak arra, hogy jegyzett szereplői legyünk az agrárpiacnak, érdemes partnerei a prognózisok szerint robbanásszerűen fejlődő országoknak, melyek páratlan méretű élelmiszerkeresletet támasztanak. Kizárólag a mezőgazdaság ügye iránti elkötelezettség, a felelős cselekvés, az agrártársadalom nemzedékei között megszakadt szakmai, kulturális és közéleti kontinuitás sürgős helyreállítása garantálhatja, hogy lesznek, akik átviszik az agráriumot a „túlsó partra", a megcélzott kikötőbe.

Keserű János sokszor elmondta, hogy összefogásra, a szövetkezés különb-különb modern formáira van szükség. Le kell küzdeni az előítéleteket, a széthúzást, mert különben, az agrártársadalom minden tiltakozása a piacgazdaság túlkapásai ellen nem hogy kórussá erősödne, hanem szomorú énekké halkul. Keserű János sokat tett azért is, hogy minél kevesebb fájdalom kísérje azt az utat, amelyen haladva, betöltve Erdei Ferenc korszakos felismerését, a „paraszt" falusi-vidéki polgárrá emelkedik.

Keserű János és nemzedéke meggyőződéssel tette a dolgát. Voltak, akik az idő szorításában eltévedtek. De azok voltak többen, akik - mint ő maga is - „talpig nehéz hűségben" szolgáltak, új utakat kerestek, jártak be és próbáltak ki, cselevési szabadságukat a lehetőségek határig tágították. A szerző számára a magyar mezőgazdaság sorsa egyszerre személyes és társadalomstratégiai ügy volt, és maradt. Keserű János nagy utat járt be. Aki ismerte, nagyra becsülte. Nála harmonizált a szó és a tett. Példája mérce is egyben.

Dr. Molnár József
egyetemi tanár, intézetigazgató

Dr. Réti (L.) László
ny. egyetemi docens