Most nem a hatos áll meg

Shakespeare és Smetana, da Vinci és Dvorák műveit csemegézi Budapest kulturális étlapjáról gödöllői kollégisták egy csoportja, otthonosan járnak-kelnek a Lágymányosi híd pesti hídfőjénél a Nemzeti Színházban és a Művészetek Palotájában, a Liszt Ferenc téren a Zeneakadémia hangversenytermében vagy a Hősök terén a Szépművészeti Múzeum teremlabirintusában. Blaskó Péter és Bodrogi Gyula, Törőcsik Mari és Stohl András színpadi játékának, a Bartók Vonósnégyes kamaramuzsikálásának, a Prágai Szimfonikus Zenekar hangversenyének élményével vagy a reneszánsz Firenze fővárosunkban kiállított műtárgyainak látványával tüntetik ki magukat.

Tudják (talán azért, mert megmondták nekik, felhívták rá a figyelmüket és ők meghallgatták a jó tanácsot), hogy az egyetemi évek nemcsak arra adnak utolsó nagy esélyt, hogy felkészítsék fizikumukat 40 (50) munkával és munkában eltöltendő év igénybevételeire, hanem az életben való boldoguláshoz, eligazodáshoz, alkalmazkodáshoz mind kevésbé nélkülözhető kulturális muníció vételezésére is.

Szinte öltönyöstől, kosztümöstől beleszédülnek a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem perspektívájába (mintha egy tátrai völgybe tekintenénk le egy nyeregből) és páratlan akusztikájába (a mormoták füttyét is hallani) a második emeleti középerkély széksorokból (s van még egy emelet). Zaj verte hallásuk gyógyul a szimfonikus zene harmóniájában. Figyelik a zenekar változó összetételét, amikor Smetana szimfonikus költeményei után Dvorák Az új világból című szimfóniájára vált a karmester. Beleképzelik magukat a Duna partján a Moldva által befutott tájak életébe és a múlt századelőn megszületett modern Amerikába, ahová néhány évtizeddel később Bartók emigrált.

S ha időnként, a zene áradásból andalgásba váltása közben ellankad a figyelmük, meglehet, arra gondolnak, hogy egy szimfonikus zenekar olyan, mint egy élő szervezet sőt, élő szervezetek társulása... vagy egy kar, mint amelyen éppen tanulnak. Biztosan a dékán is olyan zenekart vizionál képzeletbeli pálcája elé, mint amilyen itt működik: harmóniában a vonósok, a fafúvósok, a rézfúvósok és az ütőhangszeresek. A vízió itt nem illúzió...

Észrevétlen észlelik, értékrendszerük részévé válik, értékítéletük szempontja lesz a felismerés, hogy a művészet minőség és tudás különleges ötvözete, ahol a tudás is kvalitást hordoz. A statika (mechanika stb.) megkerülhetetlen. Az oszlopcsarnoknak állnia kell és csak a minőség időálló. Bármely műfajban. A silány leomlik, legyen az téglakötés nélküli fal, vagy megalapozatlan ideológia.

Közben kapom a jó hírt, hogy egyetemünk megrendezi első képzőművészeti alkotótáborát. Így már nem csak átélhetjük, hanem megélhetjük a művészi alkotás folyamatát.

Hazafelé csak azon töröm a fejem, vajon mit dúdolnak majd ezek a fiatalok érett színház-látogatóként a „hétre ma várom a Nemzetinél" helyett. Merthogy ott most nem a hatos áll meg.

Balázs Gusztáv