Értelmes munkát, tisztes megélhetést!

Befejezte munkáját Lakiteleken a Kossuth Kollégium, amely a lakosság pénzügyi-gazdasági helyzetéről és ismereteiről készített felmérést Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és 19 környékbeli településen. A résztvevők – tíz egyetem és főiskola, köztük a Szent István Egyetem tanárai és hallgatói – a november 24-25-i zárókonferencián ajánlásokat fogalmaztak meg a kormányzat számára.

DULAI SÁNDOR

Botos Katalin, a Szegedi Tudományegyetem professzora, az Antall-kormány bankügyekért felelős minisztere volt. A munkáról a kormány számára egy 35 oldalas összegző tanulmány és egy 16 pontból álló ajánlássor készült. Az alábbiakban következzék néhány az ajánlások közül.

Kapa Mexikóból

A falvakban, tanyákon élők számára sokat jelent a kiskert, a háztáji földművelés. Az elszaporodó lopások, tolvajlások miatt sürgetik a vagyonbiztonság erősítését. Kistermelőként terményeiket sokan nem tudják eladni, ehhez feltétlenül szükséges egy állami felvásárló-értékesítő hálózat létrehozása. Az ebben részt vállaló cégek, intézmények tevékenységéhez meg kell előlegezni az induló tőkét, lehetővé téve, hogy az állami hányadot később, ha a vállalkozás jövedelme erre módot ad, kivásárolhassák. Célszerű olyan kisvállalkozásokat támogatni vagy állami vállalkozásokat létrehozni, amelyek a magyar piac számára szükséges, különösebb technikai felkészülést nem igénylő eszközöket, szerszámokat állítanak elő. Ez munkahelyeket teremthet, és javíthatja fizetési mérlegünket is. Érthetetlen, hogy Magyarországon ma már szinte csak finn, francia, német, mexikói, brazil ásókat, kapákat lehet vásárolni – nemcsak a Praktikerben és a Baumaxban, hanem az ÁFÉSZ-boltokban is. Nem csupán az értékesítő, de a többfunkciós szövetkezetek létrehozását is szorgalmazni kell, például az osztrák Raiffeisen típusú szövetkezetek mintájára.

A hazai termelés védelmében meg kell akadályozni a külföldi mezőgazdasági áruk beözönlését. El kell érni, hogy a „magyar termék” valóban magyarországi termelőtől származzon, és ne lehessen forgalomba hozni magyar csomagolásban szegedi paprikaként, makói fokhagymaként és vöröshagymaként kínait. Osztrák kocsmák és boltok nincsenek úgy tele külföldi borokkal – sajnos magyarral sem –, mint ahogy nálunk a magazinok polcai, de még a kiskocsmák is. Az osztrák határon megállítják „minőségi bevizsgálásra” az importot hozó kamionokat – mesélte valaki –, s ez „véletlenül” éppen addig tart, amíg az áru minősége már nem teszi lehetővé a jó értékesítést. Az ottani bortermelők érdekeit ily módon is védik az elvileg szabad piacon. Fontos, hogy a helyi piacokon csak helyben termelt egészséges élelmiszerek legyenek, s eltűnjenek a bizonytalan minőségű külföldi termékek.

Ki veszi meg?

Az alacsony gyermekszám – amely a térségben az országos átlagot sem éri el – előrevetíti az elöregedést és a fokozatos elnéptelenedést, annak minden gondjával. A térségben ez a fizetőképes kereslet drámai csökkenéséhez vezethet, a lakások kihasználatlanok lesznek, pusztul a nemzeti vagyon – amelyért most oly sok áldozatot hoznak az emberek –, nem lesz kinek eladni a helyi terméket (még ha egyébként ezekből állna is az egész piac). A gyermekvállalási kedvet növelheti a fiatal családok földhöz juttatásának kormányzati szándéka, de szükség van az iskoláztatási költségek nagyobb fokú állami átvállalására és a nyugdíjrendszer olyan reformjára is, amely a gyermeknevelést fokozottabban figyelembe veszi. A 3000 megkérdezett megtakarításainak 47 százaléka a gyermekek iskoláztatását szolgálja. Ez azt is jelenti, hogy akinek nincs megtakarítása, annak a tehetséges gyermeke sem biztos, hogy tovább tud tanulni, így a mélyszegénység bővítetten újratermelődhet.

Szélesíteni kell a bérlakás-építési programot is, ideértve a már meglévő ingatlanállományt is. Ez segítheti a mobilitást. Ugyanakkor fontos a munkahelyek lakóhelyhez való „közelítése” is; hatására jó példa Kecskemét, ahol a Mercedes gyár megépülése erősen felértékelte a lakásingatlant, mint befektetési formát.

Ha munkahely van, minden van – fogalmazta meg az egyik válaszadó. Akiknek van munkahelyük, azoknak a pénzügyi ismeretei is általában sokrétűbbek, tervszerűbben gazdálkodnak pénzükkel. Sokat lehet tanulni azonban az idősebbektől; főként azt, hogy miképp lehet megélni annyiból, amennyi van. A tőlük hallott leggyakoribb mondat ez volt: „Addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér!” Ezt az államra is értik, a hatalmas államadósság okát éppen abban látják, hogy az állam évtizedeken át nem ezt tette. A megkérdezettek közül mindenesetre igen kevesen vettek fel hitelt, az emberek zöme nem tartozik sem banknak, sem szolgáltatónak, sem rokonnak, ismerősnek.

A legtöbben egyetértenek azzal, hogy az állam nem vállalhat felelősséget az egyéni döntésekért, de felelősnek tartják azért, hogy pénzügyekben, megtakarítási lehetőségekben milyen tájékoztatást kapnak az emberek. A legbiztonságosabb megtakarítási formának az ingatlan és a föld számít a felmérés szerint. (Utóbbi annak ellenére, hogy kevés földből nagyon nehéz megélni.) Az ajánlások megfogalmazói a válaszok és vélemények alapján úgy látják, hogy szorgalmazni kell olyan banki konstrukciók létrehozását, amelyek alkalmasak a kisebb megtakarítások kezelésére. Feltehetően ezt egy állami – kevéssé profitorientált – bankintézménnyel lehet megvalósítani. Szükségesnek látszik megszervezni a pénzügyi ismeretek nonprofit oktatását, nemcsak az iskolákban, de felnőtteknek is – lehetőleg nem a bankok, mint részben ellenérdekeltek által. Az oktatásban fontos szerepe lehet a televíziónak.

Láttam a boldogságot...

Végül engedtessék meg e sorok írójának néhány személyes mondat. Nagyon örültem, hogy a Tanyakollégium után a Kossuth Kollégiumnak is résztvevője lehettem. Lakitelek szelleme sokat segít az embernek, hogy időről időre feltöltődhessen. Ráadásul két kiváló hallgatói csapattal dolgozhattam: tavasszal, Jakabszálláson egyetemünk gyulai Egészségtudományi és Környezet-egészségügyi Intézetének diákjaival – Jónás Boglárkával, Kondacs Fannival és Molnár Katával –, ősszel pedig, (előbb szintén Jakabszálláson, majd Kecskeméten) munkahelyem, a gödöllői Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományi Intézetének kommunikáció- és médiatudomány szakos másodéveseivel – Cseterki Tamással, Jekkel Dániellel, Nagy Líviával és Zatureczki Zsófiával.
Élményekben gazdagodtak ők is, én is. Sorolhatnám ezeket, de csupán egyet említek: a jakabszállási tanyákon eltöltött napot. Élnek itt fiatalok is, többen a faluból költöztek ki. Jártam olyan tanyán, amit szinte maga épített a családfő és felesége: három gyermek mosolygott rám. Az ifjú szülők rengeteget dolgoznak, és sokszor nagyon fáradtak, de bíznak a jövőben. Boldogok.

A szerző felvételei