Útkereső – Egy orvos-vezető portréjához

Dr. Szabadfalvi Andrást, a gödöllői Tormay Károly Egészségügyi Központ igazgató főorvosát a nemzeti ünnep alkalmából

a Gödöllő Városáért díjban részesítette a képviselő-testület.

Dr. Szabadfalvi András általános orvosdoktori diplomáját „Summa cum laudével” a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerezte meg. Pályakezdő orvosként a Hajdú-Bihar Megyei Kórház belosztályán dolgozott. Előbb belgyógyászati, majd társadalom-orvostani szakvizsgát tett. Az általános belgyógyászat keretein túl kardiológiai és klinikai haematológiai területeken gazdagította tudását. 1973-tól 14 éven át a Ceglédi Városi Kórházban dolgozott igazgató főorvosként és egy általános belosztály osztályvezető főorvosaként. 1986-ban pályázat útján nyerte el az újonnan létesített kistarcsai Pest Megyei Flór Ferenc Kórház főigazgató főorvosi állását. Emellett a IV. belgyógyászati osztályt vezette. Alapító tagja, 1992 óta választott elnöke a Magyar Egészségügyi Menedzser Klubnak. A Hajnal Imre Egészségtudományi Egyetem c. docenseként rendszeresen tartott továbbképző előadásokat, tagja a Társadalom-orvostani Szakmai Kollégiumnak, az Egészségügyi Gazdasági Szemle Szerkesztő Bizottságának, a Belgyógyász Társaságnak, az Orvostörténelmi Társaságnak, a Társadalomtudományi Tár-saságnak, a Társadalombiztosítási Tudományos Társaságnak. Alapító tagja a Magyar Orvosi Kamarának.

1999 óta igazgató főorvosa a Tormay Károly Egészségügyi Központnak, melynek egyben a keresztapja is. Lapunk egy korábbi kitüntetése alkalmából készített interjút dr. Szabadfalvi Andrással, amikor is a Magyar Orvostörténelmi Társaság által alapított Zsámboki János-díjat vette át. Az eseményen Tormay Károlyról tartott előadást, mely számos gödöllői vonatkozású részt tartalmazott.

Gratulálunk a szép elismeréshez!

Köszönöm. Az én tapasztalatom, hogy ha az ember – s ezt ne vegyék szerénytelenségnek –, „csinál valamit”, amivel vagy árt, vagy használ, előbb-utóbb észreveszik, s azután vagy jutalmazzák, vagy büntetik. Úgy látszik, jókat is tehettem, meg alighanem szerencsém is volt.

Előadásával, amit a királyi kastélyban tartott, Ön most kutató, tudós doktorként mutatkozott be a szakmai és a szélesebb közönségnek. Új, eddig nem ismert tényekkel gazdagította a tudomány, az orvoslás történetét.

Igen, hát éppen az volt a célom, hogy Tormay Károly életútjának, orvosi tevékenységének bemutatásával egyrészt leírjam azokat a tényeket, amelyek tényleg újak, eddig nem ismertek, másrészt hangot adjak annak a meggyőződésemnek, hogy az orvos munkája is akkor igazán hatékony, ha azt befogadó társadalmi morál és légkör övezi, ami nem akadálya, hanem előbbre vivője az újnak és a hasznosnak.

Konkrétan?

Amikor Tormay Károly tevékenykedett, az ország vajúdott. Egyszerre szülte a polgári átalakulást és a nemzeti függetlenséget. Olyan emberekre volt szüksége, akik hittek abban, hogy sikerrel lehet megoldani ezt a feladatot. Tormay Károly ilyen személyiség volt. Életútja pozitív példája a kutató, alkotó, publikáló orvostudósnak, és a nemzet ügyével azonosulni tudó, magyarrá lett hazafinak, a haláláig hű, a meg nem alkuvó, meggyőződése mellett kitartó polgárnak.

Említene néhány tényt Tormay Károly elismerésre érdemes tevékenységéből?

Megszervezte és az itteni királyi kastélyban működtette azt az ispotályt, amelyben az isaszegi hősöket ápolták, azután pedig a birodalom katonáit, akik más csatatereken sebesültek meg. Kossuth megbízásából Tormay Károly dolgozta ki és vitte át a gyakorlatba a nők bekapcsolását az egészségügybe. E téren Kossuth Zsuzsanna volt a munka „spiritusz rektora”.

Tormay Károlyban sikerült megszemélyesítve ábrázolni a haza haladásáért tenni tudó, a reformokat pártoló, azok iránt elkötelezett köznemesi progressziót, az embereken segíteni akaró, humanista orvost, és a Kossuth-követő közéleti embert, ki legjobb tudásával szolgálta a nemzet ügyét.

Sok még az ismeretlen dolog, van mit kutatni. Nem túlzás, a fél világgal leveleztem, amíg a kezembe jutott egy-egy Tormay emlék, vagy hitelesítették, amiről eddig nem tudtuk, vagy nem bizonyosan tudtuk, hogy hősünk relikviája.

Önt a jelen nagy ügyei is foglalkoztatják. A mai magyar egészségügy generális gondjaira gondolunk.

Természetesen magam is azok közé az orvosok közé tartozom, akik már – kis túlzással – ősidőktől fogva kénytelenek számolni az egészségügy vajúdásával. Napi tapasztalatunk, hogy milyen következményekkel jár, ha maga az egészségügyi szolgáltatás a fő beteg. Érthető, hogy „akinek ajkát a tisztaság izzó parazsával érintette az Úr”, beszél erről a kérdésről, elmondja véleményét, benyomásait, javaslatait.

Ön azok közé tartozik, akikről úgy mondják, koncepcióval bír. Hallhatnák ennek főbb pilléreiről?

Az első és legfontosabb tézisem, hogy az egészségügy az emberért van. További alaptételem, hogy az egészségügy számtalan részelem célszerűen összerendezett egysége, ahol mindennek meghatározott funkciója kell, hogy legyen. Meggyőződésem, hogy a szükséges anyagi, szervezeti és személyi, technikai bázison fel lehet építeni egy hatékonyságában eddig nem volt egészségügyi szolgáltatást.

Nevezetesen?

Úgy gondolom, hogy ennek három feltétele van. Megerősíteni kell az alapellátást. Ezt kell minden dolog kiindulópontjának tekinteni. Semmi nem írhatja felül a beteg és orvosa intim kapcsolatát. Ki kell aknázni azt a pozitív körülményt, hogy szervezetileg léteznek, megmaradtak a középszintű intézmények, a speciális ellátásra alkalmas egészségügyi központok, ahol már szinte minden szervnek specialistája van, és rendelkezésre állnak a high-tech vívmányai. Meg kell erősíteni a középszintet, folyamatosan képezni, tovább képezni kell az alapszintet, s akkor úgy tudjuk összekapcsolni a szakadatlanul és gyorsan bővülő orvosi eredményeket az ökonomikus szempontokkal, hogy egyben alkalmazni tudjuk a high-tech legújabb vívmányait is a beteg érdekében.

Bemutatná, miképp?

A huszadik században a tudományos-technikai forradalom mélyreható hatást gyakorolt az egészségügyi ellátás rendszerére. A korábban domináns kétszemélyes orvos-beteg viszony többszemélyessé vált. Az orvos-tudomány speciális szakmákra differenciálódott és minden szervnek, szervrendszernek önállósodó orvostudomány-ágai alakultak ki. A beteggel foglalkozás gyakorlatában kisebb-nagyobb csoportok (teamek) tevékenykednek egy-egy beteg érdekében. Ugyanakkor a betegellátást a technikai fejlődés egyre bonyolultabb (és drágább) műszerekkel, gépekkel „áldotta meg”; amelyet egy kezelő orvos már sem birtokolni, sem működtetni nem tud. A beteg jogosan elvárja, hogy a különböző specialisták esetenként szerteágazó szakmai véleményét a kezelőorvosa „integrálja”, lefordítsa a beteg nyelvére. Ennek legfontosabb szakembere a házi-orvos, akinek újszerű feladata a „kétszemélyes orvos-beteg viszony”-nak egy magasabb minőségi szinten való újraformálásra.

Nemcsak hazánkban, hanem világszerte megoldandó probléma a fent felvázolt változások ellentmondásainak a feloldása. Ezért az egészségügyi struktúra- és ellátási rendszer fejlesztésében a kórházakon túlmenően a „lakosságközeli ellátás” fejlesztése nagyon fontos feladat. A „lakosságközeli ellátás” a háziorvosi alapellátás és a konzultatív segítséget nyújtó szakorvosi járóbeteg rendelők újszerű együttműködésében fogalmazható meg. Erre a harmadik évezred új szervezeti megoldásának minősíthető hálózatszervezés („klaszter”) kínál megoldást.

Hogyan értékeli a szakma és az egészségügyi vezetés az Ön koncepcióját?

Az egészségügyi ellátás struktúrájának és minőségi rendszerének fejlesztési feladataira vonatkozó koncepciómat az elmúlt évek során szakfolyóiratokban publikáltam, országos konferenciákon előadtam és 2009-ben a Pest Megyei Tudományos Tanács által meghirdetett jeligés pályázaton II. díjat nyertem. A fogadtatása jó, de a jelenlegi gazdasági nehézségek, valamint egy kötelező szemléletváltás tehetetlenségi nyomatéka még nem engedte be a mindennapi szervezési feladataink tevékenységi rendszerébe. A „lakosságközeli ellátás” felvázolt fejlesztési feladatainak előtérbe helyezése azonban a közeljövőnk (és távolabbi jövőnk) fontos teendőit fogják képezni hazánkban is, és Európa minden országában.

Réti (Lantos) László